Diana Buzoianu: Azonnal intézkedni kell, ha veszélyes medve lakott területre merészkedik

Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter kijelentette: míg néhány hónappal ezelőtt a településekre bemerészkedő medvéket először el kellett zavarni, majd áttelepíteni, a jogszabályok módosulásával most már azonnali, a közösség biztonságát szolgáló beavatkozásra van szükség, ha egy veszélyes állat tűnik fel a falvakban vagy városokban. Buzoianu megjegyezte, hogy sok polgármester menekül a felelősség elől az ilyen helyzetekben.

„Az elmúlt hetekben egyre több medvékkel kapcsolatos incidenst láttunk, amelyek sajnos tragédiákkal végződtek. A gyakorlatban a kockázatos helyzetek megfelelő kezelését biztosító, időben alkalmazott eljárás és a tragédia közötti különbséget leggyakrabban az jelenti, hogy a döntés néhány perc, fél óra vagy egy óra alatt születik-e meg” – idézi Diana Buzoianu keddi sajtótájékoztatón elhangzott nyilatkozatát a News.ro.

Azonnal intézkedni kell | Fotó: MTI

A miniszter pontosította, hogy a törvénymódosítás értelmében a polgármestereknek jogukban áll közvetlenül intézkedni a lakott területre belépő, veszélyes medvék esetében.

„Hónapokkal ezelőtt módosítottuk a jogszabályokat, hogy lehetővé tegyük a polgármesteri hivatalok számára a közvetlen beavatkozást, amint a medvék belterületre merészkednek. Találtunk olyan eseteket, ahol annak ellenére, hogy a medvék lakott területen voltak és veszélyt jelentettek, egyes önkormányzatok úgy döntöttek, hogy nem alkalmazzák a törvényt, és bürokratikus úton más megoldásokat követtek. Az üzenetünk egyértelmű minden polgármesteri hivatal számára: egy részük elvégezte a feladatát, alkalmazza a törvényt és biztonságosabb környezetet teremtett a közösségének, de azoknak, akik még mindig nem tudják, hogyan alkalmazzák ezt a jogszabályt, nagyon világos üzenetet küldünk” – magyarázta az ügyvivő környezetvédelmi miniszter.

Diana Buzoianu elmondta, hogy a minisztérium a héten eljuttatja a pontos eljárási útmutatót az önkormányzatokhoz a hatályos törvények megfelelő alkalmazása érdekében.
„Készítettünk egy elemzést és egy összefoglalót az eljárásokról. Bár erre nem lett volna szükség, megtettük, és a héten továbbítjuk az összes polgármesteri hivatalnak. Jelenleg már nincs szükség a fokozatos beavatkozásra, amikor a medve belterületre lép. Néhány hónappal ezelőtt, ha egy medve bement a városba vagy a faluba, először el kellett zavarni, majd át kellett telepíteni. Ha másodszor is visszatért, csak akkor lehetett kilőni az adott állatot. Hónapok óta megszűnt ez a fokozatossági kötelezettség. Ha egy veszélyes medve belterületre téved, olyan beavatkozást kell eszközölni, amely biztonságba helyezi a lakosságot. Ezt azért hangsúlyozom, mert nagyon sok polgármestert láttam, aki elszalad a felelősség elől” – nyilatkozta Buzoianu.

A miniszter szerint az új szabályozás sértelmében nem szabad megvárni, hogy újabb tragédiák történjenek.
„A régi törvény alapján valóban nem volt lehetőségük a beavatkozásra, de a jogszabályok már hónapok óta megváltoztak. Nem várhatunk a tragédiákra. Elküldjük ezt az elemzést és eljárást, és reméljük, hogy minden polgármesteri hivatal átveszi a jó gyakorlatokat azoktól a kollégáktól, akik már intézkedtek konkrét veszélyhelyzetekben” – tette hozzá Diana Buzoianu.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?