Csoma Botond: Az államfő tévedett, amikor megtámadta a kilövési kvóta duplázását

„Nicușor Dan államfő óriásit tévedett, amikor megtámadta az Alkotmánybíróságon a medvék vadászati kvótájának megduplázását célzó törvénytervezetet” – véli Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, aki Facebook bejegyzésében úgy fogalmazott: a genetikai populációfelmérések alapján Romániában 10–12 ezer medve él, ami jóval meghaladja azt a szintet, amelyet az ország élőhelyei el tudnak tartani.

Hozzátette: az utóbbi évek eseményei egyértelműen bizonyítják, hogy a természetes ellenséggel nem rendelkező nagyvad javára kialakult elfogult szemlélet emberi életeket követel. Sajnos már majdnem minden héten van egy áldozat. Mint írta, egyetért azzal, hogy a vadászaton kívül más intézkedésekre is szükség van az ember és a medve közötti együttélés szempontjából.

Csoma Botond szerint az államfő rossz döntést hozott. | Fotó: MTI

Mint arról beszámoltunk, Nicușor Dan államfő nem hirdette ki, hanem alkotmányossági kifogást emelt a törvénytervezet ellen, amellyel megduplázták volna a medvepopuláció kilövési kvótáját.

Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes, ügyvivő mezőgazdasági miniszter a döntés után emlékeztetett, a törvényben olyan arányos megelőzési és beavatkozási kvótákat javasoltak, amelyeket a tavaly lezárult genetikai populációfelmérés eredményeire alapoztak, azzal a céllal, hogy megfékezzék a medvék túlszaporodását, védve az emberi életet és a mezőgazdasági tevékenységet.

Abban bízunk, hogy az alkotmánybíróság a legrövidebb időn belül megállapítja, hogy a jogszabály nem sérti az alaptörvényt, és még a nyár folyamán végleges formában a Hivatalos Közlönybe kerülhet” – tette hozzá.

Nicușor Dan szerint ezzel szemben a megelőző célú kilövési kvóta aránytalan intézkedésnek minősülhet, ha nem bizonyítható tudományosan, hogy a barna medve populációja túlszaporodott, és hogy az ökológiai egyensúly és a lakosság biztonságának fenntartására szolgáló egyéb megoldások nem elégségesek. A törvény ebben a formában európai szabályokat sérthet – említette meg.

Felhívja ugyanakkor a figyelmet, hogy bár a jogszabály tiltja a két év alatti bocsokat nevelő anyamedvék kilövését, ennek megszegése esetén nem ír elő szankciókat, és ezzel a törvény már nem minősül kötelező jogi normának, hanem pusztán erkölcsi ajánlássá válik.

Az államfő szerint ugyanakkor a 859 példányra vonatkozó országos szintű kvóta jóváhagyása egy digitális/valós idejű monitoring rendszer – például a vadgazdálkodási kerületek kezelői és a hatóságok számára egyaránt hozzáférhető adatbázis – hiányában lehetetlenné teszi a megszabott felső határ betartását, és több példány kilövését tenné lehetővé

Mint ismert, a képviselőház április 22-i ülésén fogadta el az RMDSZ törvénytervezetét, amely megduplázza a medvepopuláció kilövési kvótáját, és lehetővé teszi évente 859 egyed kilövését. Az intézkedés célja az emberi élet és a mezőgazdasági tevékenységek védelme, valamint a túlszaporodott medveállomány tudományos alapú szabályozása.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?