Daniel David javaslata: Gyújtsunk fényt az oktatásban!
Gyújtsunk fényt az oktatásban! – ezzel a mottóval hívta vitára Daniel David tanügyminiszter a középiskolai kerettanterv-javaslatokról Kolozsváron rendezett nyilvános vitán az egybegyűlteket.
A miniszter online jelentkezett be, elmondta, tudja, hogy nincs tapasztalatunk az ilyen jellegű vitákban, tudja, hogy az embereknek nincs bizalmuk általában a hatóságokban, de fontos tudni, hogy valójában „projekteket javasoltunk, nem kerettanterveket”, amelyekhez várják a visszajelzéseket, „ezeket lehet javítani”.
„Legyenek bizalommal, adjanak jó mintákat” – javasolta, hiszen, mint kiemelte, nem folytathatjuk így.
Elmondta, jelenleg nem szolgálja Románia modernizálását az oktatás, a nemzetközi tanulmányi eredményektől elmaradnak a hazai érettségizők eredményei. Szellősebb tananyagra van szükség, modern tankönyvekre, és arra, hogy megvédjük a gyerekeket az áltudományoktól.
Elmondta, a visszajelzések figyelembevételével kialakított kerettanterv-tervezeteket végül májusban újra vitára bocsátják körülbelül két hétre, hogy végül olyan formát fogadjanak el, ami széles körben támogatott.
„Várom a visszajelzéseket, higgyék el, hogy jobbítani akarok” – zárta mondanivalóját Daniel David.
Mint írtuk, az oktatás színvonala a fő, nem feltétlenül az óraszámcsökkentés – vélik a középiskolás diákok az új kerettantervek tervezetei kapcsán. A szülők azt kifogásolják, hogy őket kihagyták a tervezésből, illetve a városi és vidéki oktatás közti még nagyobb szakadék veszélyétől tartanak.
A pedagógusszövetség azt tartja fontosnak, hogy a kisebbségiek helyzetéhez lehessen igazítani ezeket a kerettanterveket, így még rugalmasabb formákat szeretnének. Munkacsoportjaik javaslatokat is megfogalmaznak a minisztériumnak a tervezettel kapcsolatban, amely nagy változást hozna az oktatásban, és ennek megfelelően éles vitát is váltott ki országszerte rögtön a közvitára bocsátása után, főleg amiatt, hogy 11-12. osztályban opcionálissá tenné a történelmet, a földrajzot, a biológiát, a latint vagy akár a matematikát is egyes osztályokban, aszerint, hogy azok milyen szakirányúak.
CSAK SAJÁT