Kötelező tantárgy lesz Románia történelme
Önálló kötelező tantárgy lesz a középiskolákban Románia történelme – közölte Facebook-oldalán az oktatási miniszter.
Daniel David csütörtökön egyeztetett a Román Akadémia és az egyetemek történelem fakultásainak képviselőivel. A találkozón abban állapodtak meg, hogy középiskolai történelemoktatás jelenlegi módszereit újra kell gondolni.
Egyezség született arról is, hogy Románia történelme önálló kötelező tantárgy lesz a középiskolákban, de a tantervet szellősebbé és vonzóbbá teszik – idézi a miniszter bejegyzését az Agerpres hírügynökség.
A tárcavezető hozzátette, hogy az egyetemek közvetlenebbül részt vesznek majd az közoktatásban dolgozó pedagógusok továbbképzésében is.
Mint megírtuk, január 31-én bocsátották közvitára 2025-ös középiskolai kerettantervek tervezetét, és március 6-áig várja a véleményeket, javaslatokat a tanügyminisztérium. Az ütemterv szerint az új kerettanterveket 2026-tól vezetnék be, ennek értelmében a jelenlegi 7. osztályos diákok tanulhatnak majd ezek alapján.
Addig a tankönyveknek is el kell készülniük, és a tanárokat is kiképeznék az alkalmazásukra. Kedden a tárcavezető emlékeztetett arra, hogy a kerettantervek módosítását az új közoktatási törvény írja elő, de „erkölcsi, pszichológiai szempontból” is fontos a gyerekek terheltségének csökkentése. Az új középiskolai kerettantervekről több nagyvárosban nyilvános vitákat is szerveznek. Kolozsváron pénteken, 14-én, Temesváron pedig március 4-én kerül sor erre.
CSAK SAJÁT