Középiskolai kerettantervek: a jelenlegi hetedikesek tanulhatnak majd ezek alapján

A középiskolára vonatkozó új kerettantervben javasoltak szerint minden tanuló számára 34 hétből áll majd a tanév.

Daniel David tanügyminiszter elmondta, hazai és külföldi szakértőkkel is konzultálni fog, mielőtt közvitára bocsátja a középiskolai kerettantervek tervezetét.

Hozzátette, az új kerettanterveket 2026-tól vezetik be, addig a tankönyvek is elkészülnek, és a tanárok is kiképzik az alkalmazásukra. Ennek értelmében a jelenleg 7. osztályos diákok tanulhatnak majd ezek alapján.Az új középiskolai kerettanterveket 2026-tól vezetik be | Fotó: PexelsAz új kerettantervekről szóló minisztériumi elképzelések szerint, a szaklíceumokban tanuló diákoknak is 34 hetes lesz a tanév, három héttel rövidebb, mint jelenleg. Ez azt jelenti, hogy a középiskolás diákok esetében nem lesz eltérés a tanév időtartamát illetően. A 2024-2025-ös tanév szerkezetéről szóló miniszteri rendelet szerint ebben a tanévben a technológiai profilú diákok 37 hetet tanulnak, emlékeztet az Edupedu.

A közös és a szakosított tanterv összetevői középiskolai szinten évfolyamonként változnak majd – jelentette be Daniel David miniszter csütörtökön, az új kerettantervek vázlatának bemutatásakor. A 11. és 10. évfolyamon 65% lenne közös, a szakosított tanterv pedig 25%, míg az utolsó két évfolyamon a közös 35%, a szakosított pedig 45% lesz – derül ki a miniszter bemutatójából. Ezeket kiegészíti majd az iskola döntése szerinti komponens.

A 2024-ben 8. osztályt kezdő diákoknak a középiskolában az új tantervek szerint kellett volna már tanulniuk, és a Deca-Iohannis-törvény szerint 5 írásbeli és 4 kompetenciavizsgát tartalmazó érettségit letenniük. Az új középiskola kerettantervek bevezetését az elmúlt évben különböző ürügyekkel többször is elhalasztották.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?