Cseke Attila: támogatja a kormány az árvízkárok kijavítását, megújul a nagyváradi Ady Endre Líceum

Támogatja a kormány az elmúlt napok esőzései nyomán keletkezett árvizek okozta károk kijavítását – többek között ezt jelentette be Cseke Attila fejlesztési miniszter a 10 perc Bukarest 20. adásában.

A tárcavezető a kormányzati tájékoztatóban elmondta: az érintett 11 erdélyi megye számára biztosítják a szükséges forrásokat ahhoz, hogy megjavítsák a megrongálódott utakat, hidakat, helyreállítsák a mezőgazdasági és erdészeti kitermeléshez szükséges erdei utakat, kitakarítsák az árkokat és visszaépítsék a folyók beszakadt medreit.

Cseke Attila jó hírként közölte, hogy az RMDSZ javaslatára restaurálják a nagyváradi Ady Endre Líceumot, amely Nagyvárad és Bihar megye egyik legjelentősebb műemléke.

A fejlesztési miniszter továbbá emlékeztetett: az RMDSZ elérte azt, amiért sok éve dolgozik Bukarestben: a helyi közösségek céljait fogja szolgálni a felszíni kitermelésből származó bányailletékből befolyó jövedelem. Az illeték nyolcvan százaléka a jövőben a helyi és megyei önkormányzatoknál marad. „A törvény eddig is biztosította az önkormányzatok plusz jövedelemhez való jogát, de gyakorlati metodológia hiányában nem tartották be az előírásokat. Ezt a hiányt orvosoltuk, így azok a települések, amelyek területén például ásványvíz-palackozás folyik, vagy kavics és homokbánya működik, az összeg 35 százalékát megkaphatják, míg az illeték 45 százaléka a megyei önkormányzat kasszájába folyik” – fogalmazott a miniszter.

Cseke Attila a fiataloknak szánt lakásvásárlási támogatásokról is beszélt. Elmondta, hogy az RMDSZ javaslatára megoldódik a fiataloknak szánt lakások bérleti díja és vételára. „Az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített, fiataloknak szánt lakások vételára jelentősen megemelkedett 2020-ban az építkezési ipart érintő, béremelésekről rendelkező előírás következtében. Ezért az ANL-lakások bérleti díját és vételárát a 2019-eshez hasonló értékre módosítottuk. Az új rendelkezés az ingatlan felépítésének eredeti költségeit veszi alapul, és leszámolja abból az eladás pillanatáig fizetett lakbér egy részét. Ugyanakkor, a lakás vételárának kiszámításakor figyelembe veszik a település besorolását is, így a kisvárosokban olcsóbb lesz a lakás, mint a fővárosban vagy a nagyvárosokban” – mondta a fejlesztési miniszter. Hozzátette: a minisztérium közel 6 millió lejt utalt ki erdélyi szociális lakások építésére. Az összegből hat erdélyi önkormányzat részesül, és rászorulóknak építenek szociális lakásokat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A tárcavezető az új, hamarosan hatályba lépő településtervezési, településrendészeti és építkezési törvénykönyvről beszélt, valamint arról, hogy újabb két erdélyi település, Csíkszentmárton és Kraszna címereit fogadta el legutóbbi ülésén a kormány.

(Nyitóképen: Cseke Attila | Fotó: rmdsz.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?