Bukarest szerint a Velencei Bizottság ajánlásai alapján kell kijavítani az új ukrán kisebbségi törvényt

Sajnálatosnak tartja a román külügyminisztérium, hogy az ukrán parlament egy „hiányos, jogszűkítéseket lehetővé tevő, az országban élő nemzeti közösségek igényeit figyelmen kívül hagyó" kisebbségi törvényt fogadott el, ezért felszólítja az ukrán felet, hogy kérjen újabb ajánlást az ügyben a Velencei Bizottságtól és ültesse is át a gyakorlatba az Európa Tanács alkotmányjogi konzultatív testületének javaslatait.

Csütörtökön kiadott állásfoglalásában a bukaresti külügyminisztérium felidézte: a nemzeti kisebbségről (közösségekről) szóló törvény elfogadása az egyik feltétele annak, hogy Ukrajna megkezdhesse a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval.

Fotó: Agerpres

Bukarest ismételten támogatásáról biztosította Kijev európai integrációs törekvéseit és bár megérti igyekezetét, úgy értékeli, hogy a „túlzott sietség” az érintett közösségekkel folytatandó konzultáció rovására ment, holott Bukarest korábban is jelezte, hogy mindenképpen szükség lett volna egy tartalmas párbeszédre az Ukrajnában élő román közösség képviselőivel, még a törvény elfogadása előtt.

A román külügyi közlemény pozitív fejleményként értékeli, hogy a törvény bevezetője az európai kisebbségvédelmi szabványokra – a Keretegyezményre és a Regionális Nyelvek Chartájára – hivatkozik, továbbá az ukrán kisebbségpolitika alapelveként szögezi le az etnikai közösségek beolvadásának elkerülését.

Másfelől Bukarest szerint a törvény nem javítja ki azokat jogszűkítéseket, amelyeket a Velencei Bizottság és a román fél is kifogásolt az oktatási és nyelvtörvényben, nem garantálja megnyugtató módon az anyanyelvű oktatáshoz való jogot, félreértelmezhető nyelvezetet használ a kisebbségi jogok érvényesítését ellenőrző állami hatóságok és kisebbségi szervezetek kompetenciáit illetően.

A román külügy azt is kifogásolja, hogy az ukrán kisebbségi törvény nem elég egyértelmű a közigazgatási nyelvhasználatot illetően, illetve semmilyen előírást nem tartalmaz a bírósági anyanyelvhasználat tekintetében. Bukarest szerint a törvény további hiányossága, hogy nem tisztázza sem a többnyelvű feliratozásnak, sem a nemzeti kisebbségi szervezetek finanszírozásának kérdését.

A román fél kifejezi készségét a konstruktív párbeszéd folytatására, és saját tapasztalatára hivatkozva leszögezi: az európai integrációhoz átfogó reformokra és az európai értékrend maradéktalan átvételére van szükség, amelyek "kötelezőek" a csatlakozni szándékozó országok számára.

Bukarest észrevételeiről Bodgan Aurescu, a román diplomácia vezetője levélben tájékoztatta Dmitro Kuleba ukrán külügyminisztert.

Kapcsolódók

Kimaradt?