Búcsúzik Molnár Beátától a Sapientia EMTE, és elhatárolódik minden agressziótól

Közleményben búcsúzik volt hallgatójától és óraadó oktatójától, a tragikus körülmények között elhunyt Molnár Beátától a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (Sapientia EMTE) munkaközössége. Az aláírók ismét elhatárolódnak volt kollégájuktól, a gyilkossággal gyanúsított Boné Ferenctől.

„A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem mély sajnálatát fejezi ki Molnár Beáta elvesztése miatt, egyetemünk egyik kiváló volt hallgatójától, óraadó oktatójától búcsúzunk. Őszinte részvétünket és együttérzésünket fejezzük ki a gyászoló család, barátok irányába” – olvasható a csütörtöki közleményben.

Mint hangsúlyozzák, a Sapientia EMTE elhatárolódik minden agressziótól és elítéli azt. Emlékeztetnek, hogy két évvel ezelőtt, amikor Boné Ferencről kiderült, hogy brutálisan bántalmazta akkori barátnőjét, szintén elhatárolódtak az akkor még az egyetem alkalmazásában álló férfitől, etikai eljárást indítottak ellene, majd felszólították, hogy nyújtsa be felmondását, amit ő meg is tett. „B.F. azóta nem állt és jelenleg sem áll semmiféle kapcsolatban egyetemünkkel” – szögezi le a közlemény.

Mint írtuk, Molnár Beáta holttestét szerdán a Bihar megyei Nagybáród község egy félreeső területén találták meg, az ügyészség megerősítette, hogy gyilkosság áldozata lett. A fiatal doktorandusz, egyetemi óraadó oktató életének kioltásával Boné Ferencet gyanúsítja a rendőrség, a feltételezett elkövetőt körözik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?