Nógrádi György: Putyin mellényúlt az ukrajnai háborúval, a propagandája sem működik

Nógrádi György magyarországi biztonságpolitikai szakértő szerint Vlagyimir Putyin orosz elnöknek nem lett volna szabad elindítania az Ukrajna elleni háborút. A Budapesti Corvinus Egyetem védelemgazdasági tanszékének oktatója a Sapentia EMTE marosvásárhelyi karán jelentős érdeklődés mellett tartott előadást a hétvégén világpolitikai témákról, illetve az orosz-ukrán háborúról, utána pedig a Maszolnak adott interjút.

Az Ukrajnában zajló háború miatt sokan aggodnak amiatt, hogy az orosz-ukrán konfliktus tovább súlyosbodhat. Nógrádi György szerint „a konfliktus eljuthat oda, hogy Oroszország esetlegesen a volt Szovjetunió bármely más tagállamát megtámadhatja, kivéve a három balti államot, hiszen azok NATO és EU tagországok”. Ezeknek a megtámadása észszerűtlen lépés volna, ez ugyanis „atomháborút jelentene”. A szakértő szerint emellett a konfliktus eljuthat oda, hogy Ukrajna sokkal nagyobb támogatást kap nemzetközi szinten. „Jelenleg negyven ország támogatását élvezi, ami megerősíti pozíciójában. Ez azonban azt is jelentheti, hogy a háború elhúzódik, ami tovább rontja Ukrajna helyzetét és még több halálos áldozatot követel” – fogalmazott Nógrádi.

A szerző felvtele

Hozzátette: „Sajnos nincs esély a kárpátaljai magyarok helyzetének a javulására. A magyarok egy része már kivándorolt, ezzel helyük, szerepük, politikai súlyuk csökkent. Mivel ez a konfliktus tovább fog tartani, mint azt előre gondolták, valószínű, hogy a kárpátaljai magyarok egy része már nem is fog visszatérni Ukrajnába.”

Kérdésünkre, hogy a nyugati országok meddig segíthetik Volodimit Zelenszkijt a jelenlegi helyzetben és mit jelenthet ez a segítség számára a jövőben, a biztonságpolitikai szakértő elmondta, a nyugat felterjesztheti bármilyen kitüntetésre, az ukrán elnök ugyanis „elképesztő energiákkal dolgozik és nagyon tevékeny”. Hozzátette: a nyugat stratégiai célja, hogy Oroszországot gyengítse és ehhez az ukrán elnök álláspontja, kitartása is szükséges.

Vlagyimir Putyin nagyot hibázott abban, hogy elindította az Ukrajna elleni háborút. Nógrádi György szerint „katonailag teljesen mellényúlt, kommunikációban pedig Ukrajna messze lekörözi őt. Ma az orosz propaganda rossz, nem működik Putyin számára, és az átlag európai ember, valamint az európai országok politikusai számára is elfogadhatatlan. A harmadik világ döntő része Kínával és Indiával viszont Oroszország mellett áll.”

Fotó: Nógrádi György Facebook-oldala

Oroszországnak a fő kereskedelmi partnere volt az Európai Unió, emelte ki a szakértő, ezért szerinte komoly veszteségek érik az orosz gazdaságot az ország ellen bevezetett szankciók miatt. „Az orosz infláció hivatalosan 17,5 százalék. Oroszország fő bevétele a földgáz és a kőolaj volt, és azzal, hogy Európa ezzel szemben is fellépett és folyamatosan további szigorításokat vezet be, súlyosan rontja az orosz gazdaság működőképességét. Az, hogy Európa is vesztes ebben a helyzetben, egyelőre senkit nem érdekel az öreg kontinensen, ugyanakkor nagy az amerikai nyomás is. Putyin számára a kérdés az, hogy a jövőben a kőolaj és a földgáz hova lesz eladható.”

Marosvásárhelyi előadásában Nógrádi György azt is mondta, hogy az Amerikai Egyesült Államok egyik célja Európa meggyengítése. Kérdésünkre, hogy miért lenne az USA célja tovább gyengíteni a versenyképességéből amúgy is veszítő Európát, a biztonságpolitikai szakértő elmondta: „Európa nagyon sok területen versenyképes, az Amerikai Egyesült Államok számára rendkívüli kihívást jelent rengeteg termékben, és ezért célja, hogy Európa gyengítésével a saját pozíciói javuljanak.”

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?