Belügyminiszter: ellenőrzik az ország kockázatos ipari létesítményeit

Még csütörtökön elkészül egy előzetes jelentés az Azomureş vegyipari kombinátnál történt robbanásról, és az elkövetkező időszakban megkezdődik az ország összes kockázatos ipari létesítményének tematikus ellenőrzése – jelentette be Lucian Bode belügyminiszter.

Azt mondta: az Azomureşnél történt robbanás után a mentőcsapatok kifogástalanul dolgoztak, és az országos katasztrófavédelem vezetője, valamint a környezetőrség és a többi felelős intézmény képviselője a lehető legrövidebb időn belül a helyszínen volt.

A balesetről kiállított előzetes jelentést a katasztrófavédelmi felügyelőség, a környezetvédelmi ügynökség és a környezetőrség állítja ki, további jelentést várnak a kazánok, nyomástartó tartályok és emelőberendezések ellenőrzésével foglalkozó állami felügyelőségtől (ISCIR). Amint azt a környezetvédelmi miniszter is leszögezte, az elkövetkező időszakban megkezdődik az ország összes kockázatos ipari létesítményének tematikus ellenőrzése.

Az Azomureş közleménye szerint a szerdai robbanást egy csővezeték hegesztett szakaszának meghibásodása okozta, amelynek következő műszaki ellenőrzése 2022-ben volt esedékes.

(Címlapkép: Azomureş/Facebook) 

Kapcsolódók

Kimaradt?