Bekérette a külügy az osztrák nagykövetet: Ausztria magatartásának elkerülhetetlen következményei lesznek

Bekérette csütörtök este Bogdan Aurescu külügyminiszter Ausztria bukaresti nagykövetét, hogy ismertessék vele Románia álláspontját a schengeni csatlakozás ügyében, illetve kifejezzék a külügy tiltakozását Ausztria indokolatlan és barátságtalan magatartása ellen, „amelynek elkerülhetetlen következményei lesznek a kétoldalú kapcsolatokra nézve”.

Az osztrák nagykövettel tudatták, hogy Románia schengeni csatlakozásának megvétózása annál is inkább meglepő, mert a román–osztrák diplomáciai kapcsolatoknak több mint 100 éves hagyományuk van, Ausztria pedig Románia egyik legjelentősebb gazdasági partnere, a második legnagyobb külföldi befektető a román piacon. „Ugyanakkor a román–osztrák regionális és európai együttműködésnek, valamint a közös érdekeltségű nemzetközi ügyekben való szoros koordinációnak is jelentős súlyt kellett volna kapnia Ausztria szavazással kapcsolatos döntésében” – közölte a külügyminisztérium.

Ausztria bukaresti nagykövetsége | Fotó: Wikidata

A nagykövetet arról is tájékoztatták, hogy Bukarest határozottan elutasítja az osztrák hatóságok vádjait, miszerint az osztrák vállalatok nyomásgyakorlásnak vannak kitéve Romániában. Ezek az állítások elfogadhatatlanok és nem felelnek meg a valóságnak – szögezték le.

A tárca közleményében hangsúlyozták azt is, hogy a külügy a belügyminisztériummal és a többi illetékes intézménnyel együtt továbbra is teljes mértékben elkötelezett Románia schengeni csatlakozásának megvalósítása mellett. Ugyanakkor emlékeztettek, hogy a román fél erőfeszítéseinek köszönhetően a kezdetben ellenvetéseket megfogalmazó Hollandiát és Svédországot sikerült Románia oldalára állítani. Hollandia képviselőjének a Bel- és Igazságügyi Tanácsban csütörtökön leadott szavazata nem Románia ellen irányult, amint azt a holland fél az ülésen egyértelműen kijelentette – tették hozzá.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?