A háború általában egy folyamat következménye, egy hálózatprobléma – mondta a Maszolnak adott interjújában Barabási Albert László fizikus, világhírű hálózatkutató, akit kiállításáról, az elvándorlás és a sikeresség viszonyáról, de a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kutatásokról is kérdeztünk. A csíkszeredai származású fizikus BarabásiLab: Rejtett mintázatok című kiállítása a a hálózati gondolkodást igyekszik közelebb hozni az emberekhez. A tárlat októberig látható Marosvásárhelyen, a Maros Megyei Múzeumban.

– Miért fontos egy világszerte ismert és elismert kutatónak, hogy a múzeumok, kiállítótermek világában is megjelenítse tevékenységét? 

– Miért fontos reggel felkelni? – kérdezhetném erre. Nem az volt a célunk, hogy múzeumokba kerüljünk. Mindaz, amit itt, Marosvásárhelyen, a Maros Megyei Múzeumban látunk, valamivel több mint huszonöt év terméke, és korábban nem gondoltuk volna, hogy múzeumokban lesznek kiállítva. Mi egy közösségi kérésre jelentünk meg ilyen formában. A művészeti világ úgy gondolta, hogy mindaz, amit mi csináltunk a laboratóriumokon belül, annak helye van a múzeumokban. A közösségnek fontos, hogy a hálózati gondolkodás közelebb került ezáltal a művészethez.

– Magyarország és Németország után Erdélyben látható ez az egészen különleges kiállítás. Hálózatkutatóként hogy látja, mennyire láthatók az erdélyi múzeumok a nagyvilágban, ha úgy tetszik, mennyire vannak jelen ezek az intézmények a nemzetközi hálózatokban?

– Ez a kiállítás, amelynek októberig a Maros Megyei Múzeum ad otthont, ugyanolyan színvonalú, mint nyugatiak, az amerikaiak. Ilyen szempontból nincs lemaradás. Ugyanakkor az Egyesült Államokban is vannak olyan múzeumok, amelyek a helyi közösséget szolgálják. Természetesen jó néhány amerikai intézmény nemzetközi hírnevű. De a New York-i múzeumnak nem az a célja, hogy például Romániaban legyen hatása. Sokkal inkább az, hogy odahaza, New Yorkban hasson a közösségre. A Maros Megyei Múzeumnak, ahogyan a New York-i múzeumnak is az a célja, hogy a helyi közösséghez juttasson el értéket.

– Tágítsuk egy kicsit a képet. Erdély hogyan jelenik meg a nemzetközi hálózatokban?

– Ez egy nagyon jó kérdés. Sokat kutattuk a magyar művészetet, és annak jelenlétét a világban. Az elmúlt néhány évben volt néhány magyar művész, aki nemzetközi hírnévre tett szert. A hatvanas évek generációja nagyon fontos helyeken kezdett megjelenni. Erdély, a kolozsvári Ecsetgyár néhány nagyon fontos művészt adott a világnak, például Adrian Ghenie román festőművészt. Ők tényleg az élvonalban vannak. Mindig azon múlik, hogy miként rakja össze a művész azt a történetet, amely nemcsak helyi szinten, a környezetében rezonál, hanem a határokon túl is. Minden művész azt keresi, hogyan áll össze az a kép, amely nemcsak lokális, hanem univerzális tartalmat is tud hordozni. 

– Az erdélyi magyar fiatalok külföldre vágynak. Körükben az elvándorlás egy természetes jövőkép, ami idehaza súlyos demográfiai válságot eredményez. Ön Csíkszeredából vándorolt ki, külföldön lett sikeres hálózatkutató. Mit üzen a fiataljainknak?

– Ez a kérdés nemcsak itt merül fel. Egy már elhunyt barátom, a Stanford Egyetem egykori elnöke azt mondta, hogy neki, vezetőként feladata olyan körülményeket teremteni tanárai és diákjai számára, hogy az intézményben maradjanak. Ha pedig elmennek, az nem a tanár vagy a diák hibája, hanem az övé, mert nem teremtette meg a megfelelő körülményeket.

Ugyanez a helyzet Erdélyben. Ez nem csak az egyénről, a közösségről is szól. A közösség kell otthon tartsa a fiatalokat a lehetőségeken, családokon keresztül. És ez nem reménytelen feladat. Nagyon sok olyan fiatallal találkoztam, akiknek megvan a szakmai képzettségük, a megfelelő világlátásuk ahhoz, hogy külföldön sikeresek legyenek, de ők itt szeretnek élni. Úgy érzik, hogy ebben a környezetben tudják megvalósítani azt, amit elképzeltek. Tudom, elsősorban arról szeretünk beszélni, hogy miért mennek el az emberek. Jó lenne odafigyelni azokra is, akik itt maradnak. Azokat a tényezőket kell erősíteni, amelyek miatt ők itt maradtak. 

– Több előadásában is beszélt arról, hogy a koronavírus-járvány megjelenésekor, 2019 decemberében a kutatóintézetükben tisztában voltak azzal, hogy egy világjárvány következik. Mennyire volt frusztráló, hogy mégsem tudtak segíteni?

– Ez különösen kollégámnak, Alessandro Vespignaninak volt nagyon frusztráló. Állítom: körülbelül két centivel csökkent a magassága a frusztráltság miatt abban az időszakban. Tényleg nagy súly volt rajta. Azt láttuk, hogy hiába vagyunk tisztában a kutatási eredményekkel, hiába vannak meg a konkrét előrejelzéseink, nincs politikai akarat azok felvállalására, a helyzettel való szembenézésre.

2020 márciusában aztán hirtelen megváltozott a hozzáállás, akkor Vespignani lényegében a Fehér Ház modellezője lett. A politikum jellemzője, hogy válságról válságra halad előre. A járványválságnak el kellett jutnia arra a szintre, amikor a politikum hajlandó volt foglalkozni vele. Ha ötven év múlva újra lesz egy hasonló járvány, akkor valószínűleg ugyanonnan kezdhetjük elölről. Így működik a politika. 

– Válságból válságba: a járvány után nyakunkon a háború. Európát, a politikai elitet is meglepte Oroszország tavaly februári támadása Ukrajna ellen. Hálózatelmélettel megsaccolható, hogy mikor éleződik ki annyira egy konfliktus, hogy abból már nyilvánvalóan háború lesz?

– Azért az Egyesült Államokban a szakembereket nem lepte meg az, ami történt. Számos jelentés érkezett Ukrajnának, Európának arról, hogy komolyan kell venni a helyzetet, háború lesz. Ilyen szempontból a járványhoz hasonlóan alakult a helyzet. Bedugtuk a fejünket a homokba. Nem voltunk hajlandók meghallgatni ezeket a jelzéseket.

Hogy lehet-e hálózatelmélettel megjósolni egy konfliktust? A válasz igen. Vannak erre szakosodott központok. Én nem foglalkozom ilennel, de két különböző kutatócsoportról is tudok Amerikában, amelyek csak ezzel foglalkoznak évtizedek óta: konfliktusokat mérnek fel, s próbálnak jósolni. Elég nagy sikerrel csinálják. A háború általában egy folyamat következménye, egy hálózatprobléma. Az amerikai hadsereg számára hálózatelmélet segítségével próbálják felvázolni, hogy miként kell kezeljen egy számára ismeretlen, idegen közösséget úgy, hogy ne fordítsa maga ellen. 

– Zárjunk egy kellemesebb témával. Jelenleg ételkutatással foglalkozik – mit lehet erről tudni?

– A marosvásárhelyi kiállításon is látható az ízháló. Azt próbáljuk megérteni, hogy az ételekben lévő molekulák hogyan kapcsolódnak a sejtünkben lévő molekulákhoz, és hogy ezeknek milyen egészségügyi hatásai vannak. Ez az a tudományos terület, amely újra megérett arra, hogy foglalkozzanak vele. Rengeteg adat jelenik meg ebben a témában. Sikereket értünk el azzal, hogy olyan ételben lévő molekulákat találtunk, amelyek bizonyos betegségek esetén segíteni tudnak.  

A Maros Megyei Múzeum BarabásLab: Rejtett mintázatok című kiállítása szombaton nyílt meg a marosvásárhelyi vár Történeti Osztályán. A kiállítás kurátora Részegh Botond képzőművész. A hálózatkutatás és hálózati vizualizáció az elmúlt évek/évtizedek egyik legígéretesebb tudományos módszertani újdonsága, egy olyan új tanulási modell, amely hatékony eszköznek bizonyult a kulturális, társadalmi jelenségek, így a képzőművészeti színtér vizsgálatához is. Barabási Albert László világhírű fizikus, hálózatkutató Csíkkarcfalván született, középiskolai tanulmányait Csíkszeredában végezte, majd továbbtanult Bukarestben és Budapesten, ahonnan végül egészen Bostonig jutott. Jelenleg több egyesült államokbeli egyetem munkatársa, illetve tagja egyebek mellett a Magyar Tudományos Akadémiának, az Academia Europaea-nek és az Amerikai Fizikai Társaságnak. A Rejtett mintázatok célja, hogy a hálózati gondolkodást közelebb hozza a művészethez és az érdeklődő nagyközönség széles köreihez – áll a Maros Megyei Múzeum tájékoztatójában.