Az országos átlag alatt, de tavalyhoz képest jobban teljesítettek a Maros megyei érettségizők

Maros megyében az előző évhez viszonyítva jobban teljesítettek az érettségiző diákok: 69,5 százalékos volt a sikeresen vizsgázók aránya, ami 3,7 százalékos javulást jelent 2021-hez képest. Az országos átmenési arány 73,3 százalék. 

Az összesítés alapján az elméleti középiskolákban az átmenési arány 83,5 százalékos volt, 1,6 százalékkal jobb, mint tavaly, ugyanakkor a műszaki szakközépiskolákban is jelentős javulást regisztráltak idén: ezen tanintézmények érettségire jelentkezőinek 48 százaléka ment át a vizsgán a tavalyi 43,4 százalékhoz képest.

Maros megyében az idén végzettek 74,9 százalékának sikerült az érettségi vizsgája, ami szintén 2,6 százalékos javulást jelent az előző évhez viszonyítva. A vizsgán résztvevők közül 2167-en sikeresen érettségiztek le, azaz hatosnál nagyobb átlageredményt értek el, ugyanakkor 949 diáknak nem sikerült az érettségi vizsgája (ebből 144-en 5,5 és 5,98-as közötti eredményt, 45 tanuló 5 és 5,49 közötti átlagot ért el).Fotó: Agerpres

Maros megyében az érettségi vizsgán hét diák érte el a 10-es átlagot, három tanuló az Unirea Főgimnázium, négy pedig az Alexandru Papiu Ilarian Főgimnázium diákja volt, továbbá megyeszinten 477 diák érettségizett le 9 és 9,99 közötti átlaggal.

„Maros megyében az idén több mint 3250-en iratkoztak be az érettségire, közülük 3116-an jelentek meg a vizsgán. Az idei nyári vizsgaszesszióban egyetlen Maros megyei diákot sem kellett kizárni a vizsgáról. Az eredmények jónak mondhatók, tekintve, hogy az arány meghaladja az 50 százalékot megyeszerte. A fellebbezési szakasz után kissé változnak az arányok, remélhetőleg javítva Maros megye eredményeit. A fellebbezések elbírálását követően a végleges eredményeket július 1-jén, pénteken teszik közzé”– tájékoztatott Gabriel Grozav Maros megyei tanfelügyelő-helyettes.

Az oktatási minisztérium hétfőn tette közzé honlapján az idei érettségi vizsga nyári szessziójának eredményeit. Az óvásokat hétfőn 12 és 18 óra között lehetett benyújtani.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?