Az örökbefogadást népszerűsítik Hargita megyében

Az örökbefogadás társadalmi elfogadottságának növelése és az eljárás népszerűsítése érdekében indított kampányt a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság. Az elmúlt év kiemelkedő volt az adoptált gyermekek számát tekintve Hargita megyében.

Hargita Megye Tanácsának székhelyén számoltak be hétfőn az elmúlt év örökbefogadásokat érintő adatairól, eredményeiről a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság képviselői. Mint Elekes Zoltán, az intézmény vezetője elmondta: örömteli eredményekről tud beszámolni az elmúlt évből. „A munkánk nagy része problémákról szól, szétszakadt családokról, sok szenvedést látunk. Az örökbefogadás ezzel ellentétben az örömről szól, gyerekek és családok egymásra találásáról” – fogalmazott. Az igazgatóság útjára indított egy kampányt az örökbefogadási folyamatok hatékonyabbá tétele érdekében. Ennek keretében szeretnének minél több embert elérni és olyanokat is biztatni, bátorítani, akik gondolkoznak ezen a lépésen. „Számos pozitív példa van, amit meg tudunk mutatni” – emelte ki Elekes Zoltán.Illusztráció forrása: pixabay

Az igazgató beszámolt arról, hogy az elmúlt évben kifejezetten pozitívan alakultak az örökbefogadással kapcsolatos mutatók, megnövekedett az örökbe adható gyermekek és az örökbefogadó családok száma is, ugyanakkor az előző évhez képest kétszer annyi gyermek esetében záródott le az örökbeadási folyamat. Elekes Zoltán hangsúlyozta ugyanakkor: a folyamat során a hangsúly a sikeres örökbefogadásokon és nem feltétlenül a számok növelésén van. Kiemelte: jelenleg 48 örökbefogadásra igazoltan alkalmas családot tartanak nyilván és 90 olyan gyermek van a rendszerükben, akiket örökbe lehet venni.

Az elmúlt évben 33 gyermeket sikerült örökbe adni, az előző évhez képest megduplázták ezt a számot, tudtuk meg. Az örökbefogadott gyermekek számának növekedése egyrészt az örökbefogadási eljárás egyszerűsítésének köszönhető az vonatkozó törvény 2021 márciusában történt módosításának következtében, másrészt a jóváhagyott örökbefogadások sikeres lebonyolításának az eredménye – hangzott el.

Az örökbefogadási folyamattal kapcsolatosan Elekes Zoltán elmondta: az elhatározást és jelentkezést követően a szülőket három hónapos eljárás során minősíthetik örökbefogadásra alkalmasnak. Ezt követően indulhat meg a gyermek kiválasztását szolgáló és a kapcsolatépítés, „összeillesztés” folyamata, aminek a végén az örökbefogadás érdekében a gyermeket bírósági döntéssel az örökbefogadó család gondjaira bízzák, három hónap elteltével pedig az örökbefogadás jóváhagyását bíróság elé terjesztik. Az örökbefogadás kimondását követően az örökbefogadók szülői jogokat és kötelezettségeket szereznek, akárcsak a vér szerinti gyermek esetében; a gyermek rokonsága a szüleivel végleg megszűnik. Az örökbefogadás jóváhagyását követő szakasz az utókövetés annak érdekében, hogy a gyermek teljes mértékben beilleszkedjen az örökbefogadó családba.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kifejtette: több olyan élethelyzet van, amiben megoldást jelenthet az örökbefogadás. A politikus kiemelte: nemcsak a potenciális örökbefogadó szülőket szeretnék megszólítani a kampánnyal, hanem a környezetükben élőket is. „Nemcsak örökbefogadó szülőket szeretnénk meggyőzni, hanem az a célunk, hogy azok a szülők, akik örökbe fogadnak, a családban, a szomszédságban, a munkahelyeken kapják meg azt a törődést, figyelmet, hogy tudják ezeket a gyerekeket megfelelő bánásmódban részesíteni” – tette hozzá Borboly Csaba.Fotó: Farkas Endre

A sajtóeseményen bemutatták A legszebb ajándék című kisfilmet. A Hargita Stúdió munkatársai által jegyzett filmben örökbefogadó szülők és örökbefogadott fiatalok vallanak őszintén az adoptációról. Az alkotás nyomán személyes történeteken, sorsokon keresztül ismerhetjük meg az érintettek motivációit, tapasztalatait az örökbefogadással kapcsolatosan.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?