Az önkormányzat tévedése miatt négyszer többet kell fizetniük a váradi szülőknek a bölcsődei oktatásért
A nagyváradi önkormányzat – készakarva vagy tudatlanságból – tévesen számolta ki a bölcsődébe járó gyermekek havi ellátásának értékét, ezért a szülőkkel a valódi érték négyszeresét fizettetik ki immár évek óta. A jelenségre dr. Kirei Melinda korábbi RMDSZ-es önkormányzati képviselő világított rá, aki közigazgatási bíróságon támadta meg a helyi tanács erről szóló határozatát. Most elkészült a szakjelentés is, ami a volt tanácsos igazát támasztja alá.
A Maszol megkeresésére Kirei Melinda, aki az előző önkormányzati ciklusban az RMDSZ részéről képviselőtestületi tagként vett részt a város ügyeinek intézésében, most elmondta: a helyhatóság ismét arra készül, hogy megsarcolja a kisgyermekes szülőket, ugyanis bár az igazságügyi számviteli szakjelentés alapján is nagyon eltúlzott volt az önkormányzat értékbecslése, most időhúzást alkalmazva a következő, 2021–22-es tanévre is ugyanígy állapítanák meg a bölcsődei költségeket.
A panasztevő kérdésünkre elmondta: amikor a helyi önkormányzat 1908 lejben állapította meg egy gyermek bölcsődei átlag költségét, akkor ebbe tévesen – készakarva vagy tudatlanságból – beleszámolták a bölcsődei személyzet béreinek biztosítását is, holott a törvény szerint ez nem tartozik bele a működési költségekbe. Így a váradi szülők ennek az 1908 lejnek a húsz százalékát kellett kifizessék egy gyermek után, miközben ha a törvényt betartva számoltak volna a városházán, akkor megközelítőleg négyszer kevesebbet kellene kiadniuk a családoknak: a jelenlegi mintegy 380 lej helyett kevesebb, mint százat egy gyermek után.
Kirei Melinda nyilatkozatban is hangot adott az igazságtalanságnak. Mint írta, 2020 júniusában helyi tanácsosi minőségében kérte a helyi tanácsi határozat visszavonását, melyben a nagyváradi bölcsődékben havi 1908 lejben állapították meg az egy gyerekre eső átlag költséget. „Ennek megfelelően a közel 400 bölcsődei gyerek szülei kétszer többet fizetnek, mint Kolozsváron, és négyszer többet, mint a törvényesen megállapítandó összeg”, fogalmazott.
„Az Ilie Bolojan polgármester, utóbb Florin Birta polgármester által vezetett hivatal indulatosan tagadta megállapításaimat, úgy szóban a tanácsülésen, mint később a bíróságon írásban. Tulajdonképpen ők a törvényes előírások ellenére befoglalták a bölcsődei személyzeti kiadásokat a szülők által fizetendő hozzájárulás kiszámításánál” – nyomatékosította a volt önkormányzati képviselő. Kirei Melinda hozzátette: „Jeleztem ezt Bihar megye prefektusának, Dumitru Ţipleának, aki ahelyett, hogy ellenőrizte volna Nagyvárad éves költségvetésének végrehajtási kimutatását (…), gondolkodás nélkül elfogadta a polgármesteri hivatal álláspontját és kitérő válasszal a gyerekek szüleit munkaadóikhoz küldte, térítsék meg azok a bölcsődei hozzájárulást.”
Ezek után fordult a közigazgatási bírósághoz a képviselő. „A bíróság, látva a Florin Birta polgármester vezetett hivatal az elődjéhez hasonló rátartiságát, igazságügyi szakértőt jelölt ki pénzügyi-számviteli szakvizsgálat elvégzésére. Az igazságügyi számviteli szakjelentés egyértelműen igazolta kezdeményezésem jogosságát és gyermekenként átlag havi 484,68 lejt állapított meg az 1908 lej helyett” – tudatta a volt RMDSZ-es tanácsos. Hozzátette, „a városvezetés – szembesülve a nyilvánvaló törvényszegéssel –, bár eredetileg egy kérdést sem tett fel a szakértőnek, most magyarázatokat kér”.
Kapcsolódó
Szerinte az időhúzási szándék nyilvánvaló, mivel a következő tárgyalást május 25-ére tűzték ki, júniusban pedig már a 2021/2022 éves hozzájárulásról szavaz a helyi tanács, így értelemszerűen az előző, megtámadott határozat érvényét veszti, még mielőtt bírósági döntés született volna az egyében. „Remélik, így a megtámadott tanácsi határozatot nem kell érvényteleníteniük” – egyértelműsítette Kirei Melinda, aki elvárja, hogy Ilie Bolojan előző és Florin Birta jelenlegi nagyváradi polgármester nyilvánosan kérjen elnézést azoknak a gyerekeknek családjaitól, akiket több éven keresztül többletfizetésre köteleztek.
„Jogos lenne, ha az említett két úr saját javadalmazásukból fizetnék ki az 1232 lejes szakértői díjat, nem pedig közpénzből” – zárta állásfoglalását a volt RMDSZ-es önkormányzati képviselő.
CSAK SAJÁT