banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Gondok a nagyváradi bölcsődékkel: magas költségek, akadozó válaszok

Előzetes panaszt nyújt be a nagyváradi bölcsődék havi átlagköltségét megszabó tanácsi határozat ellen, jelentette be kedden Kirei Melinda a városi önkormányzati képviselő-testület RMDSZ-es frakcióvezetője.

Nem kampánycéllal kérte a múlt csütörtöki ülésen a bölcsődék havi átlagköltségét megszabó határozattervezet halasztását, ugyanis nem indul újabb mandátumért, mondta sajtótájékoztatóján Kirei Melinda, aki azt is hozzátette: nyilvános bocsánatkérést vár Ilie Bolojan polgármestertől a vita során elhangzott sértő kijelentései miatt (a polgármester Liviu Sabău-Popa szociáldemokrata frakcióvezető hozzászólása után, melyben a váradi adók magas és a bérek alacsony szintjét tette szóvá azt mondta: nem kell hazudni).

A 2020/21-es tanévben az eddigi 1427 lejről 1908 lejre emelték a bölcsődék havi átlagköltségét, így értelemszerűen nőtt a szülők hozzájárulása is. A frakcióvezető elmondta, hogy ez a növekedés csak oly módon lehetséges, ha a bérköltségeket is beleszámolták a havi átlagköltségbe, ami törvényellenes. Kolozsvári példát hozott fel: ott a tavaly 540,54 lejről 550,62 lejre nőtt a havi bölcsődei átlagköltség, melyet ráadásul naptári évre, nem tanévre számítanak ki. A határozat halasztását kérő javaslatát leszavazták, ezért előzetes panaszt nyújt be a határozat érvénytelenítéséért, szögezte le Kirei Melinda.

Nehézkes adatközlés

A 2014–2020-as költségvetési időszak uniós pályázatainak korrekciós összegeiről március 16-án kért tájékoztatást Kirei Melinda, s tíz nap múlva egy 59 tételből összeállított táblázatot kapott. A tételeknél szerepelt a „megóvva a menedzsmenthatóságnál” vagy az „óvás előkészítése folyamatban van” megjegyzés is. A frakcióvezető adatokat kért az illetékes hatóságtól is, s mind mondta, két, áprilisban visszautasított óvást kivéve az összes többit még márciusban elutasították. Két újabb esetről is tájékoztattak, itt a korrekciók értéke 2,3 millió lej volt, amit a helyi büdzséből kell fedezni.

A hivatal jogi igazgatósága az áprilisi tanácsülésen bemutatta jelentését, ezt követően tájékoztatást kért az általuk elveszett 55 perről, mondta Kirei Melinda. A törvényes, 30 napos határidőn belül nem kapott választ, ezért május 27-én ismét kérte az adatokat, majd egy június 11-i telefonbeszélgetés nyomán két nappal kapott ugyan választ, de konkrétumok nélkül. Június 16-án újabb kérést küldött, ehhez ez alkalommal egy táblázatot is mellékelt, melyben az ügyirat számát, tárgyát és pervesztés okát kellett volna feltüntetni, erre azt a választ kapta, hogy az adatokat a személyiségi jogok védelme miatt nem közölhetik vele.

A frakcióvezető június 26-án újra kérte az adatokat, ekkor már a jogi osztály 55 elvesztett pere mellett a közigazgatási osztály 56 elvesztett perének adataival együtt. Mint mondta, a perek elvesztésének okait szerette volna elemezni, de kíváncsi rá, mikor kap korrekt választ a kérdésére, miután olyan választ is kapott már, hogy a pereknek nincs digitalizált nyilvántartásuk, de ha gondolja, megnézheti az 55 dossziét egy irodában.

Kapcsolódók

Kimaradt?