Digitális szmog – a folyamatos online jelenlét árnyoldalairól hirdetnek kritikai plakátpályázatot

A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Művészeti Tanszéke a Szent László Napokkal partnerségben nemzetközi tervezőgrafikai plakátpályázatot hirdet. Az idén útjára indított Publicritic pályázattal és kiállítással a szervezők vizuális reflexiót szeretnének a különböző társadalmi ferdeségekre, szeretnék felhívni az emberek figyelmét és elgondolkodtatni őket a jelenlegi vagy jövőbeli problémákról. Az idei téma a Digitális szmog – hangzott el a kezdeményezők hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján.

Az eseményen Varga Korpos Dalma, a nagyváradi kulturális fesztivált is szervező Szent László Egyesület elnöke emlékeztetett, a PKE-vel immár hagyományos az együttműködés, a Szent László Napok keretében rendszeresen szerveztek, szerveznek közös eseményeket, kiállításokat, derül ki a Szent László Napok sajtóirodájának és a Partiumi Keresztény Egyetem kommunikációs irodájának közös közleményéből.

„A Romániába tavaly ilyenkor begyűrűzött koronavírus-világjárvány alaposan felforgatta az életünket, és a jelenlegi járványhelyzet miatt is többnyire az online térben mozgunk, legyen szó munkáról, a távol élő rokonokkal, barátokkal való kapcsolattartásról, vagy egy színházi előadás, koncert megtekintéséről. Árnyoldalai is vannak ugyanakkor a folyamatos online jelenlétnek, mindennapjaink része a digitális szmog is, ami a témája az idén első ízben megrendezett Publicritic elnevezésű pályázatnak és kiállításnak” – avatott be Varga Korpos Dalma a témaválasztás hátterébe. Bejelentette egyúttal, hogy a pályázat nyertes alkotásait az idén június 21–27. között zajló Szent László Napok idején állítják ki a város közterein.

Kolcsár Zsolt tervezőgrafikus, a PKE Művészeti Tanszékének óraadó tanára arról tájékoztatott, hogy óriásplakátok, bannerek és úgynevezett citylight plakátok formájában lesznek megtekinthetőek a legjobban sikerült pályamunkák. Kitért ugyanakkor arra is, hogy a kültéri kiállítás ötletét az adta, hogy kevés kulturális inger ért minket mostanság, a múzeumok, kiállítóterek többnyire zárva vannak, a köztereken viszont bárki és nagyjából bármikor láthatja majd a pályázatra születő alkotásokat.

Balázs Zoltán, a PKE Művészeti Tanszékének vezetője is hangsúlyozta, nem titkolt céljuk, hogy ne csak az egyetem falai között működjenek, hanem szélesebb körben is betöltsék a PKE küldetését. „Krízisben vagyunk, és ilyenkor nagyon fontos, hogy megmutassuk a helytállásunkat, ne futamodjunk meg a problémák elől, hanem szembenézzünk velük, és alternatívát mutassunk. Ez a Digitális szmog pályázat pont erre hivatott, hogy egyrészt az alkotóknak adjon egy kitörési pontot, másrészt Nagyvárad lakóinak mutassunk egy szellemi szabadulási útvonalat” – mutatott rá a tanszékvezető.

Mint a sajtótájékoztatón is elhangzott, a pályázatra a jelentkezés mindenki számára nyitott, aki betöltötte a 18. életévét és hajlandóságot érez a kritikai megfogalmazásra. A kezdeményezők ugyanakkor külön megkeresik a romániai és magyarországi művészeti egyetemeket. Nevezni egyéni úton lehetséges a www.publicritic.com oldalon, a nevezési űrlap kitöltésével és az alkotások digitális reprodukcióinak feltöltésével. A jelentkezési határidő 2021. május 28., 24:00 óra.

A szervezők az óriásplakát-formátum miatt javasolják a vektoralapú munkák készítését, 2020-nál régebben készült alkotások viszont nem nevezhetők. A Publicritic zsűrijét elismert tervezőgrafikusok és képzőművészek alkotják: Vargha Balázs tervezőgrafikus, a MOME Tervezőgrafika mesterszakának vezetője; Szigeti G. Csongor képzőművész, az EKE Vizuális Művészeti Intézetének adjunktusa; Bartha Sándor képzőművész, a PKE Művészeti Tanszékének adjunktusa. Az általuk beválogatott munkák bekerülnek a kiállítás katalógusába, megjelennek a Publicritic weblapján és közösségimédia-felületein, a legjobb alkotások pedig a Szent László Napok idején kikerülnek a város közterületeire is.

A pályázat díjazása: I. díj – 1000 euró, II. díj – 800 euró, III. díj – 500 euró. Emellett különdíj és egy közönségdíj is lesz. A díjátadó rendezvényre a járványhelyzet alakulásának függvényében kerül majd sor.

Kapcsolódók

Kimaradt?