Az oktatási minisztérium jövőre meghosszabbítaná az iskolai évet

Az oktatási minisztérium kezdeményezni fogja a tanév meghosszabbítását a 2022-2023-as iskolai évtől – közölte vasárnap a Digi24-nek nyilatkozva a tanügyminiszter.

„Mi eddig is támogattuk, hogy hosszabb legyen a tanév a közoktatásban, annál is inkább, mert időre van szükség az online oktatás miatt elveszett tananyag pótlására” – magyarázta Sorin Cîmpeanu.

A miniszter közölte, hogy „idejében” megteszi majd a javaslatát a tanév meghosszabbítására. Hozzátette, felmerült az is, hogy a tanévet félévek helyett évharmadokra osszák, ahogy korábban volt. Ezeket az elképzeléseket közvitára bocsátják, és hozzászólhatnak majd a tanárok, a diákok és a szülők is.

Sorin Cîmpeanu már korábban belengette az iskolai év meghosszabbítását. Jelezte azonban, hogy a következő – már rögzített rendű – tanévhez nem nyúlnának hozzá, csak ha ezt a szülők és a diákok is kérik, a 2022-2023-as iskolai évtől vezetnék be a módosításokat.

Több diákszervezet korábban azt kérte az államfőtől, a kormánytól és a parlamenttől, hogy ősszel már szeptember elsejétől kezdődjön meg az iskola, és legyen az eddiginél hosszabb a tanév.

(Címlapfotó: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?