Az élelmiszeripari szakszervezet ellenzi az árstop meghosszabbítását

A Romalimenta Élelmiszeripari Szakszervezeti Szövetség „kategorikusan” ellenzi az alapélelmiszerek árréskorlátozásának meghosszabbítását. Az intézkedés szerintük nemcsak az élelmiszeriparra, hanem a fogyasztókra is katasztrofális hatással lenne.

A Romalimenta elnöke, Sorin Minea az Agerpresnek kedden elmondta, elhibázottnak tartják, hogy az árréskorlátozás csak a feldolgozókra és a kereskedőkre érvényes, a nyersanyagok beszállítóira pedig nem, holott a nyersanyagok ára Romániában jelenleg magasabb, mint külföldön. Minea felrótta a kormánynak, hogy míg a mezőgazdasági szektornak „minden irányból adták az állami támogatásokat”, az élelmiszeripar semmit nem kapott, ráadásul a sokszor túlburjánzó szabályozás is nehezíti a dolgukat.

Fotó: Agerpres

A szakszervezeti szövetség elnöke hangsúlyozta, a mezőgazdasági miniszter a tüntető gazdák valamennyi követelését teljesítette, de az élelmiszeripari ágazatnak is szüksége lenne a termelőknek megítélt kedvezményekre. Példaként említette a gázolaj-támogatást, a nyersanyag beszerzéséhez nyújtott támogatást, az importáruval szemben védelmet nyújtó intézkedéseket és a kedvezményes hiteleket. „Nincsen rendjén, hogy az egyik irányba csak adsz és nem korlátozol semmit, a másik irányba meg nem adsz semmit, és mindent korlátozol” – fogalmazott az Agerpresnek.

Florin Barbu mezőgazdasági miniszter, mint ismeretes, hétfőn közölte, hogy a kormány az alapélelmiszerek árréskorlátozásának meghosszabbítását mérlegeli, és új termékeket – köztük a bárányhúst – is felvennék a listára. Emlékezetes az is, hogy a tárcavezető hétvégén hatásosnak neveztek az árstopot.

Ugyanakkor a Szociáldemokrata Párt (PSD) kedden jelentette be, hogy támogatja az árstop legkevesebb három hónappal történő meghosszabbítását, mert az a statisztikai intézet adatai szerint elérte a célját: mérsékelte az inflációt és megóvta az alacsonyabb keresetű lakosság vásárlóerejét. A párt a statisztikai intézet adatai hivatkozva emlékeztetett arra, az élelmiszerek átlagos fogyasztói ára jelentősen csökkent az árréskorlátozó intézkedés elfogadása után, és 2023 augusztusában érte el a minimumot. „Annak ellenére, hogy az élelmiszerárak később ingadoztak, a múlt év végére az átlaguk nem haladta meg az intézkedés elfogadása előtti, 2023. júniusi szintet” – olvasható a közleményben.

A PSD szerint ez a megoldás nem okozott piaci zavarokat sem, és semmilyen módon nem érintette a romániai termelőket, ellentétben más uniós országokban alkalmazott áremelkedés elleni intézkedésekkel.

Az Agerpres emlékeztett, hogy az eredetileg 14 alapélelmiszer árréskorlátozásáról szóló sürgősségi rendelet augusztus 1-jén lépett hatályba, és a következő termékekre vonatkozott: 300-500 grammos fehér kenyér, 1,5 százalék zsírtartalmú tehéntej (1 l), tehéntejből készült telemea sajt, tehéntejből készült, 3,5 százalék zsírtartalmú joghurt, legfeljebb 200 grammos kiszerelésben, 000-s fehér búzaliszt (1 kg), kukoricadara (1 kg), M méretű tyúktojás (10 darabos kiszerelés), napraforgóolaj (1 l), friss csirkehús, friss sertéshús, friss zöldség (paradicsom, uborka, vöröshagyma, szárazbab, sárgarépa, kaliforniai paprika, kápiapaprika), friss gyümölcs (piros és Golden alma, szilva, görögdinnye, csemegeszőlő), fehér burgonya, cukor (1 kg).

A kormány október végén 90 nappal meghosszabbította az intézkedést, és bővítette a korlátozott árú termékek listáját, amelyre így felkerült a darált hús, a fokhagyma, a rizs, a paradicsomsűrítmény, a kalács, a margarin, az élesztő, a tejföl és a körte.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?