Barbu hatásosnak tartja az alapélelmiszerek árréskorlátozását

Eredményesnek bizonyult az alapélelmiszerek kereskedelmi árrésének korlátozása – jelentette ki szombaton a mezőgazdasági miniszter.

Florin Barbu egy Facebook-bejegyzésben azt írta, hétfőn 15 órától egyeztetésre ülnek össze a kereskedők és a feldolgozók képviselőivel, hogy megvitassák a bizonyos alapélelmiszerekre érvényes árréskorlátozás eredményeit. A tárcavezető szerint az intézkedés „egyértelműen” hatásos volt, hiszen a tavalyi év végére az infláció 6,6 százalékra csökkent, a lakosság vásárlóereje pedig tavaly novemberben 7,9 százalékkal javult 2022 novemberéhez képest. „Közösen eldöntjük, hogy miként hosszabbíthatjuk meg ezt az intézkedést a románok vásárlóerejének védelme érdekében” – fogalmazott Barbu az Agerpres beszámolója alapján.

Fotó: Florin Barbu Facebook-oldala

A hírügynökség emlékeztett arra, hogy az eredetileg 14 alapélelmiszer árréskorlátozásáról szóló sürgősségi rendelet augusztus 1-jén lépett hatályba, és a következő termékekre vonatkozott: 300-500 grammos fehér kenyér, 1,5 százalék zsírtartalmú tehéntej (1 l), tehéntejből készült telemea sajt, tehéntejből készült, 3,5 százalék zsírtartalmú joghurt, legfeljebb 200 grammos kiszerelésben, 000-s fehér búzaliszt (1 kg), kukoricadara (1 kg), M méretű tyúktojás (10 darabos kiszerelés), napraforgóolaj (1 l), friss csirkehús, friss sertéshús, friss zöldség (paradicsom, uborka, vöröshagyma, szárazbab, sárgarépa, kaliforniai paprika, kápiapaprika), friss gyümölcs (piros és Golden alma, szilva, görögdinnye, csemegeszőlő), fehér burgonya, cukor (1 kg).

A kormány október végén 90 nappal meghosszabbította az intézkedést, és bővítette a korlátozott árú termékek listáját, amelyre így felkerült a darált hús, a fokhagyma, a rizs, a paradicsomsűrítmény, a kalács, a margarin, az élesztő, a tejföl és a körte.

Egy másik intézkedéssel a beszerzési ár legtöbb 5 százalékára korlátozták azoknak a mezőgazdasági termékeknek és élelmiszereknek a kereskedelmi felárát is, amelyek ömlesztve érkeznek Romániába, és feldolgozatlanul kerülnek forgalomba. Az érintett termékek az 5 kg-nál, illetve 5 liternél nagyobb kiszerelésű olaj, cukor, liszt, kukoricaliszt, sertéshús, csirkehús és marhahús.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?