Nem módosította az alapkamatot a jegybank – kockázatokra figyelmeztetnek a költségvetés és az infláció terén

Hét százalékon tartja az alapkamatot, döntötte el pénteki ülésén a Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsa.

A lombard hitel kamata továbbra is 8 százalék, a letéti ráta pedig 6 százalék marad, idézi a jegyban közleményét az Agerpres hírügynökség.  A kereskedelmi bankok lej- és devizatartalékainak kötelező szintjén sem módosított a BNR. Az alapkamatot legutóbb tavaly januárban emelték, 6,75 százalékról 7 százalékra.A nemzeti bank főépülete Bukarestben | Fotó: AgerpresA Román Nemzeti Bank jelenlegi becslései szerint az éves inflációs ráta az év első hónapjában emelkedni fog, majd a 2023. novemberi középtávú előrejelzésben mutatottnál alacsonyabb pályán folytatódik a fokozatos csökkenés.
Az alapkamatról szóló döntésének indoklásában a jegybank megjegyzi, hogy az éves inflációs ráta a vártnál gyorsabban csökkent 2023 utolsó két hónapjában, mivel az élelmiszer- és energiaárak mérséklődtek, az üzemanyagok ára is visszaesett az olajár alakulásának hatására.
Megjegyzik, hogy a gazdasági tevékenység 2023 harmadik negyedévében jelentősen, 0,9 százalékra lassult az előző három havi 1,6 százalékról, de a vártnál kisebb mértékben.
A munkaerőpiacon a legfrissebb adatok azt mutatják, hogy szeptember-októberben megállt a gazdaságban foglalkoztatottak számának havi növekedése, de novemberben is viszonylag stabil volt a munkanélküliségi ráta.
Az inflációs kilátásokat érintő bizonytalanságok és kockázatok a közelmúltban elfogadott átfogó költségvetési intézkedéscsomagból adódnak, valamint abból hogy februárban lejár az alapvető élelmiszerek árrésének korlátozása, figyelmeztet a jegybank. Kockázatokat látnak ugyanakkor a költségvetés terén is, meglátásuk szerint az új nyugdíjtörvény és a közszféra bérdinamikája újabb korrekciós intézkedéseket tehetnek szükségessé.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?