Az egységre vigyázni kell Szilágynagyfaluban

Legnagyobb eredményünk, hogy két éve végre sikerült a helyi, a szilágynagyfalui magyarságot összefogni, és a község érdekét közösen képviselni – hangzott el a szilágynagyfalui tisztújításon, a HKT ülésen. A 2020-as választásokat megelőzően a független színekben induló román polgármester is támogatta a kezdeményezést, tudván, ahhoz hogy a közösség fejlődjön, eredmények szülessenek, meg kell szüntetni a széthúzást, félre kell tenni az egyéni sérelmeket.

„Amit megvalósítottunk, azt nem az elnök valósította meg vagy a tanácsosok, hanem a HKT csapatunk” – mondta Fórizs László alpolgármester. 2008-ban, amikor átvette az RMDSZ elnökséget, nem kevés akadályba ütköztek, de az évek folyamán elérték, hogy ne kelljen két magyar ember közül választani. Mindvégig egységesen dolgoztak, ezáltal a választást követően többséget alkotnak a helyi tanácsban. A gyűlésen elhangzott, ez az összefogás továbbra is meg kell hogy maradjon, hogy a kitűzött célokat megvalósíthassák.

A szerző felvételei

Az elkövetkezendő időszakban egy bölcsőde megépítése és az orvosi rendelő jobb helyre költöztetése tartozik a prioritások közé. Az alpolgármester elmondta, minőségi egészségügyi ellátásra és az oktatásra mindenkinek szüksége van. „Évek óta harcolunk ezekért. Most, hogy döntési jogunk van, remélhetőleg sikerül a problémát orvosolni. Mi mindent megteszünk azért, hogy egy modern rendelőbe fogadhassák a betegeket háziorvosaink, és gyermekeink megfelelő körülmények között tanulhassanak. Ezért a kisiskola felújítási tervén dolgozunk, és ahogy Cseke Attila fejlesztési miniszter és Seres Dénes parlamenti képviselőnk támogatásával elértük, hogy Szilágynagyfaluban bölcsőde épüljön, úgy remélhetőleg az oktatási intézményeink felújítását is kivitelezhetjük” – fogalmazott az alpolgármester.

Fórizs László kiemelte, az utóbbi 12 évben nem szerveztek falugyűlést, ezért azt még az év elején megtartják, hogy beszámolhassanak az elmúlt két év fejlesztéseiről, és a helybéliekkel közösen megbeszéljék a problémákat, hogy azokra mihamarabb megoldást találjanak. „A helybélieknek lehetőséget kell adni, hogy elmondhassák véleményük, mit szeretnének a faluban, mert a HKT-val közösen el kell érnünk, hogy Szilágynagyfalu a megye élvonalában legyen a fejlesztések terén, a megoldható feladatokat kivitelezni kell, és az emberek érdekében hozott jó döntéseket szentírásként kell kezelni a tanácsban, véghez kell vinni” – mondta.

A nyáron megalakult a Szilágynagyfalui Ifjúsági Tanács (NIT), a fiatalokban nagy a tenni akarás, már több rendezvényt tartottak a faluban, az elsőn több százan vettek részt, nem csak a megyéből, hanem a határon túlról is. Karácsony előtt maximálisan kivették részüket az időseknek szánt csomagok készítésében, kiosztásban, ezáltal száz szépkorúnak önkéntesen és lelkesen ők is sütötték a mézeskalácsot.

Az RMDSZ Szilágynagyfalui Nőszervezete új elnököt választ a közeljövőben, mivel Csiki Éva nemrég négy évre elnyerte az iskolaigazgatói tisztséget. A cél a megkezdett munka folytatása, programok szervezése, hogy mind ők, mind a fiatalok a helyi közösség aktív, építő tagjai legyenek.

Az elmúlt években a szervezet rendszeresen megemlékezett március 15-én a 48-49-es forradalomról, tavaly ennek keretében kopjafát avattak a kultúrház előtt. Az Eurotrans Alapítvánnyal megszervezik a kiszállást, fogadónapot, hogy a helybéliek minél gyorsabban juthassanak hozzá a magyar állampolgársághoz, babakötvényhez, köldökzsinór programhoz. Volt olyan időszak, amikor egy nap alatt száz állampolgársági kérelmet tettek le a helybéliek.

,,A Szilágysági Magyar Napokon nemcsak ott vagyunk, hanem tevékenyen részt veszünk. Idén a terepet átadtuk a fiataloknak, akik színvonalasan helyt álltak, sütöttek-főztek, hiszen Kovács Szabolcs elnöknek, már több éves tapasztalata van ezen a téren. A kulturális csapat, a Bánffy Társaság, nemcsak megéli, hanem közvetíti és átadja a szilágynagyfalui kultúrát, így minden fellépésen van kikkel büszkélkedni” – fogalmazott az alpolgármester, aki nemcsak őket, hanem a helyi hölgyeket is példaként emeli ki, akik a férfiaknak inget varrtak a Varrd magad a viseleted program révén. A sport terén két egymás utáni focikupát szervezett meg Szilágynagyfalu, amelyre a megye számos területéről több száz játékos és szurkoló érkezett.

A tisztújítást követően az újraválasztott elnök, Fórizs László kiemelte, minden téren továbbra is az egység a legfontosabb, a frakcióban is, és bár nem mindig ugyanaz a véleményük, az érdek közös kell legyen, a helyi lakosok életminőségének javítása, hogy a következő generáció is otthonra leljen Szilágynagyfaluban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?