Az árréskorlátozás kiterjesztése ellen tiltakozik az élelmiszeripar

Indokolatlan és rendkívül káros az árréskorlátozás minden termékre történő esetleges kiterjesztése, és nincs semmilyen elfogadható érv, amely ezt igazolná, véli a Romalimenta Élelmiszeripari Szövetség.

„Mint már többször rámutattunk, az állami beavatkozás a piacba működésébe néha szükséges rossz, feltéve, hogy kivételes, időben és terjedelemben korlátozott, ám ez most nem így van: amit 3 hónapra terveztek, az már másfél éve tart, és 14 termékből az összesre tervezik a kiterjesztését, méghozzá időkorlát nélkül! Úgy véljük, és ezt ismételten elmondjuk, hogy az intézkedés indokolatlan és rendkívül káros, nincs semmilyen életképes érv, ami igazolná, ezért a normális piacgazdasághoz való visszatérést követeljük – a termelés, a készletek, az árak szabályozásában, a hatékonyság és a méltányosság jutalmazását, mert ez az eddig ismert legjobb mechanizmus, mind a termelők, mind a fogyasztók javára” – áll a szövetség hétfői közleményében.Fotó: Romalimenta
Tavaly nyáron megértették az intézkedés szükségességét, amelyet az infláció csillapítása és a lakosságra gyakorolt hatásainak enyhítése indokolt. A szervezet szerint előfordul, hogy az államnak szabályoznia kell a piaci feszültségeket, de az ilyen intézkedéseket korlátozott ideig kell alkalmazni.
Az élelmiszeripari munkaadói szövetség hangsúlyozza továbbá, hogy ilyen intézkedést még egyetlen uniós ország sem alkalmazott, pedig mindannyian szembesültek áremelkedéssel ebben az ágazatban.

„Miért nem alkalmazza az állam a saját vállalatainál, például az energiavállalatoknál? Miért nem teszi általánossá, a vegyiparban, az építőiparban, a bankokban, a szolgáltatásokban. Összefoglalva, a piacgazdaság normális menetéhez való visszatérésre szólítunk fel, mert bár zavaros és feszült környezetben, de nem vagyunk háborús helyzetben, még Ukrajna sem gondolkodik ilyen beavatkozásokon!” - tette hozzá a nyilatkozat.
Mint megírtuk, Florin Barbu mezőgazdasági miniszter a múlt héten sajtótájékoztatón jelentette be, hogy minden Romániában feldolgozott termékre vonatkozik majd a kereskedelmi felár felső határa, az erről szóló rendelettervezetet az elkövetkező időszakban bocsátják vitára, majd ezt követően hagyja jóvá a kormány.

„Több tízezer termékről van szó, minden Romániában feldolgozott termékről” – válaszolta a mezőgazdasági miniszter, miután megkérdezték tőle, hogy mikor lép hatályba az összes romániai termékre vonatkozó árréskorlátozásról szóló rendelet.
Barbu elmondta, hogy a rendelettervezetet 90 százalékban véglegesítették.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?