Magyarországra hivatkozva tiltakoznak a munkáltatók az alapélelmiszerek árának korlátozása ellen

A kereskedelmi árrésük korlátozása súlyosan torzítja az alapélelmiszerek termelését és kereskedelmét, és tavaly júliusi rendelet elfogadása óta eltelt időszak tapasztalatai azt mutatják, hogy az intézkedés csökkentette ugyan az alapélelmiszerek árát, de más termékek drágulásához vezetett – állapította meg pénteken a Concordia Munkáltatói Szövetség ügyvezető elnöke.

Közleményében Radu Burnete a mezőgazdasági miniszter csütörtök esti Facebook-bejegyzésére reagált. Florin Barbu posztjában kifejtette, hogy az alapélelmiszerek árrésének korlátozása a leghelyesebb döntés volt a túlzott drágulások megfékezésére és a romániak vásárlóerejének védelmére, és kilátásba helyezte az intézkedés meghosszabbítását, emlékeztet az Agerpres hírügynökség.Illusztráció: AgerpresA Concordia ügyvezető elnöke közölte, hogy nem érti a mezőgazdasági miniszter bejelentését, annál inkább, mert hétfőn a kormányfő még tárgyalásokat ígért a munkáltatói szövetség képviselőivel az intézkedés esetleges meghosszabbítása előtt. Burnete leszögezte, hogy az alapélelmiszerek kereskedelmi árrésének korlátozása káros a termelésre és a kereskedelemre, majd emlékeztetett arra, hogy ezt az intézkedést a magyar kormány is kivezette a káros hatásai miatt.

A munkáltatói szervezet képviselője végezetül közölte, hogy Concordia újabb találkozót kér a kormánytól az intézkedés meghosszabbítása előtt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?