Az USR nem ért egyet a minisztériumi alkalmazottak fizetésének emelésével

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) megtámadja az alkotmánybíróságon azt a két kedden elfogadott törvénytervezetet, amely fizetésemelést ír elő minisztériumi alkalmazottak számára – jelentették be egy közleményben az alakulat képviselői.

A képviselőház által kedden döntő házként elfogadott törvénytervezet szerint a szállításügyi és kulturális minisztériumnál, valamint az ezeknek alárendelt szolgálatoknál dolgozók 15 százalékos béremelésben részesülnek. Ugyanakkor az európai uniós alapokból finanszírozott projekteken dolgozó alkalmazottak bére akár 50 százalékkal is emelkedhet.Claudiu Năsui USR-s képviselő | fotó: Agerpres

Az USR közleményében hangsúlyozza, hogy a Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Liberális Párt és az RMDSZ törvényhozói „a gazdasági válság küszöbén” fogadták el a béremelést előíró tervezetet, anélkül, hogy az intézkedést közvitára bocsátották volna, vagy hogy megjelölték volna, mekkora terhet ró ez a költségvetésre.

Az alakulat ugyanakkor emlékeztet, hogy Nicolae Ciucă kormányfő és Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártelnök alig egy héttel ezelőtt jelentette be, hogy a növekvő költségvetési hiány miatt a kiadások csökkentésére van szükség. „Amit ők tesznek, az nem a teljesítmény jutalmazása, hanem az állami alkalmazottak közötti egyenlőtlenségek növelése, nagyarányú emelésekkel a központi apparátusnál (ahol a személyzeti állomány több mint 14.800 fővel nőtt a kormányzás átvétele óta) és kisebb arányú emelésekkel ott, ahol többre lenne szükség (például az oktatásban)” – fogalmazott Oana Ţoiu képviselő.

Claudiu Năsui képviselő szerint a kedden elfogadott törvénytervezetek egyike a polgármesterek és alpolgármesterek fizetésének emelését írja elő, ami azonban automatikusan maga után vonja a helyi önkormányzatoknál dolgozó többi közalkalmazott bérének emelését is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?