Nem biztos, hogy emelni fogják a közalkalmazottak bérét

Dacian Cioloş kinevezett kormányfő elemezni fogja a múlt héten megszavazott tíz százalékos közalkalmazotti béremelést, és amennyiben három százalék alatt tartható a költségvetési hiány, támogatja az intézkedést - tájékoztat a România TV.

Cioloşt a béremelésről azt követően faggatták az újságírók, hogy vasárnap ismertette kormányának összetételét. A kinevezett kormányfő arról biztosított, hogy a már elfogadott kormányintézkedéseket tiszteletben fogja tartani, főleg ha azt a parlament is jóváhagyta. Hozzátette, ez ellenben nem jelenti azt, hogy ne venné figyelembe a kitűzött államháztartási hiányt, valamint a befektetések fontosságát. 

A Mediafaxnak nyilatkozó PSD-s források szerint a kinevezett kormányfő elmondta, elemezni fogja, hogy az emeléssel három százalék alatt tartható-e a deficit, ez utóbbi lesz az egyik legfontosabb kritérium az eddig hozott intézkedések gyakorlatba ültetésének. Az ügyvezető kormány képviselői korábban úgy nyilatkoztak, hogy a béremelés összegét belekalkulálták a 2016-os költségvetésbe, és így sem fogja átlépni az államháztartási hiány a 2,9 százalékot. A közalkalmazotti béremelést előíró tervezetet az államfőnek is ki kell hirdetnie, hogy december elsejétől megkapják az érintettek a fizetésemelést. 

Úgy emelték a béreket, hogy azt sem tudták, mennyibe kerül

Az ügyvezető kormány hivatalos álláspontjának ellentmond, hogy György Attila pénzügyi államtitkár megkeresésünkre elmondta: úgy szavazták meg a honatyák a képviselőház együttes szakbizottsági ülésén a közalkalmazottak tíz százalékos béremelését múlt kedden, hogy azt sem tudták, mennyibe fog kerülni az intézkedés. A költségvetést igencsak megterhelő, körülbelül 2,2 milliárd lejbe kerülő döntést szerdán a plénum elsöprő többséggel fogadta el.

György Attila úgy tájékoztatott, hogy a pénzügyminisztériumot képviselő Daniela Pescaru államtitkár csak a keddi szakbizottsági ülésen szembesült a közalkalmazottak béremeléséről szóló módosító javaslattal, így az ülésen nem is tudta megmondani, mekkora összeggel terheli a költségvetést az intézkedés.

György Attila elmondta, a pénzügyminisztérium nem támogatta a tíz százalékos béremelést a szakbizottságok ülésén. Megerősítette, hogy alkotmányos előírás a költségvetést megterhelő tervezetek elfogadása előtt a kiadások forrásának megnevezése, ez viszont nem történt meg.

Remus Cernea képviselő tájékoztatása szerint a szerdai szavazással a képviselőház megszegte a házszabályt is, amely előírja: az alsóház (ha döntő ház) képviselőinek minimum öt nappal a szavazás előtt látniuk kell az elfogadásra váró jogszabálytervezetet. A képviselőház szakbizottságaiban kedden nyilvánvalóan jelentősen módosult a tervezet. 

A szerdán elfogadott törvény ugyanis az egészségügyi dolgozók 25 százalékos béremeléséről szóló sürgősségi rendeletet módosítja Andrei Solomon szociáldemokrata képviselő, az alsóház munkaügyi szakbizottságának elnöke javaslatára. A politikus kedden azzal indokolta a módosító javaslatát, hogy a jelenlegi "társadalmi-politikai helyzetben" nem lesz mód az új közalkalmazotti bértábla elfogadására.

Kapcsolódók

Kimaradt?