Az USR egyszerű indítványt nyújtott be az energiaügyi miniszter ellen

Egyszerű indítványt nyújtott be a képviselőházban a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) Virgil Popescu energiaügyi miniszter ellen.

Az USR frakcióvezetője, Ionuţ Moşteanu bejelentette, hogy az indítványnak a Románia energia nélkül. A román állampolgárok fizetik a számlát Virgil Popescu inkompetenciájáért címet adták.

George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke közölte, hogy az általa vezetett párt törvényhozói támogatják az egyszerű indítványt.

A Nemzeti Liberális Párt szóvivője, Ionuţ Stroe képviselő a parlamentben a sajtónak azt nyilatkozta: nem tart attól, hogy a Szociáldemokrata Párt megszavazza az USR „felületes és nevetséges” egyszerű indítványát.Fotó: Virgil Popescu/Facebook

A politikus elmondta, az ellenzéki párt mindössze egy javaslattal állt elő az indítványában, ami az energia áfájának a csökkentésére vonatkozott, de ez az intézkedés szerinte „köztudottan” hatástalan egy változékony piacon. Hozzátette, szerinte az USR kezdeményezését annyian sem fogják megszavazni, mint ahány aláírásra szükség volt a beterjesztéséhez.

A sajtónak arra a felvetésére, hogy a PSD is gyakran bírálja Virgil Popescut, a PNL szóvivője kijelentette: tévednek, akik azt hiszik, hogy a miniszter leváltását követelő nyilatkozatokkal megoldható az energiaválság. „Bűnbakot találni nagyon könnyű, megoldásokkal előállni (...) összetett dolog” – jelentette ki.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?