Ausztriából Szászrégenig gyalogolt egy férfi, hogy adományokat gyűjtsön a kutyamenhelynek

Egy Ausztriában élő erdélyi származású férfi 1300 kilométeres gyalogút megtétele után pénteken érkezett meg Szászrégenbe Romániában örökbe fogadott kutyájával, Gyangóval. Buz Sándor célja akciójával az volt, hogy adományokat gyűjtsön a szászrégeni kutyamenhelynek.Fotók: Szász Endre | Facebook

Buz Sándor egy erdélyi származású üvegmegmunkáló kézműves, aki azért kelt útra kutyájával Ausztriából, hogy adományokat gyűjtsön a szászrégeni Robin Hood Egyesület számára, amely hosszú évek óta foglalkozik a környékbeli kóbor kutyák befogásával és gondozásával. A nem mindennapi teljesítményt véghez vivő Buz Sándor és Gyangó április negyedikén indultak útnak, nem vittek magukkal semennyi pénzt, kizárólag adományokból tartották fenn magukat. A férfi kifejtette, hogy sok megpróbáltatáson mentek keresztül a több mint két hónapig tartó útjuk során, amelyen naponta 20-30 kilométert tettek meg.

Buz Sándor pénteken érkezett meg Szászrégenbe, és a Robin Hood Egyesület elnökével, Marion Lockerrel közösen adták át a 39 391 lejt a város polgármesterének, Márk Endrének. Az állatmenhely vezetője hozzátette, hogy Szászrégenbe állatmentőt is telepítettek, így ezentúl a gazdátlan ebeket itt ivartalanítják. Hozzátette, hogy az összegyűlt adományból az ivartalanítás fontosságát ismertető kampányt finanszíroznak, valamint a kutyamenhelyen végeznek javításokat.

Márk Endre polgármester elismerően nyilatkozott Buz Sándor teljesítményéről. Hozzátette, hogy a városvezetés együttműködési megállapodást kötött a Robin Hood Egyesülettel, amelynek révén támogatják a kutyamenhely működtetést. Hozzátette, hogy az adományokból elkezdődő ivartalanításnak köszönhetően jó eséllyel csökken a kóbor kutyák száma a városban.

A szászrégeni menhelyen jelenleg mintegy 400 ebet tartanak, ez pedig már meghaladja a létesítmény kapacitását, az adománynak köszönhetően azonban javíthatnak a körülményeken.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?