Átrajzolná Romániát a leendő fejlesztési miniszter  

Szükségesnek nevezte Románia területi-közigazgatási átszervezését a leendő fejlesztési miniszter. Cseke Attila utódja, a nemzeti liberális Adrian Veștea szerint ezt a reformot más politikai vezetők is megfogalmazták, de minden alkalommal elhalasztották a helyi politikai „bárók” ellenszegülése miatt. 

Adrian Veștea, a Brassó Megyei Tanács jelenlegi elnöke, a Megyei Tanácsok Országos Szövetségének vezetője, akit a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelölt a fejlesztési tárca irányítására, a közigazgatási-területi átszervezés szükségességéről beszélt a parlamenti bizottsági meghallgatásán. Mint mondta, a folyamat bizonyára zavaró, de egy nagyon komoly értékeléssel el kell azt kezdeni. 

Románia fejlesztési régiói

„Nem vagyok ma abban a helyzetben, hogy megmondjam, mennyi a minimális lakosságszáma egy leendő közigazgatási-területi egységnek, de azt gondolom, hogy az egyes fejlesztési régiók szintjén el lehet gondolkodni a létszám felezésén” - fogalmazott a leendő miniszter. Példaként a hat megyéből álló 7-es Központi Régiót említette, amely szerinte két külön régióvá alakulhat, így hatékonyabb lehet a regionális stratégiai projekteknél” – fogalmazott Veștea a meghallgatáson.

Arra a kérdésre, hogy a politikusok nem tartanak-e a közigazgatási-területi átszervezéstől, azt válaszolta: nem kell félniük. Saját példáját említve elmondta, ő is lemondott a polgármesteri tisztségről, mielőtt a megeyi tanács elnöke lett. „Hatékonynak kell lennünk, Románia polgárainak érdekében kell gondolkodnunk” – mondta Veștea.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?