Arafat: a tűzoltók a riasztás után 18 perccel érkeztek ki a crevediai robbanás helyszínére

A crevediai robbanásról 18 óra 48 perkor érkezett bejelentés a 112-es segélyhívó számra, az első tűzoltóegységek pedig 19 óra 6 perckor érkeztek a helyszínre – számolt be vasárnapi sajtótájékoztatóján Raed Arafat a múlt szombati eseménysorozatról és az előzményeiről készült katasztrófavédelmi jelentést ismertetve.

A belügyi államtitkár elmondta, az oltást megnehezítette, hogy a helyszínen lévő tűzcsapok egyikében nem volt víznyomás, ezért részben máshonnan kellett a felrobbant LPG-állomáshoz vizet szállítani. „Állandóan szembesülünk azzal a problémával, hogy a tűzcsapokban nincs nyomás” – jegyezte meg.

Fotó: Agerpres

Az államtitkár felidézte, hogy egy panasz nyomán 2020. július 30-án a Dâmboviţa megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) előre be nem jelentett ellenőrzést végzett a crevediai autógáztöltő-állomáson. A felügyelők megállapították, hogy a létesítmény „már nem felelt meg azoknak az eredeti szabályoknak”, amely alapján a működését engedélyezték.

Emiatt az ISU visszavonta az LPG-állomás tűzvédelmi engedélyét. Felügyelői a helyszínen további rendellenességeket is felfedeztek: a telephelyen egy szabványellenes szivattyú működött, és a saját járműveik számára fenntartott benzinkútból szivárgott az üzemanyag. Emiatt az LPG-állomást működtető vállalkozást 10 ezer lejre bírságolta az ISU – részletezte Arafat, hozzátéve, hogy a helyszínen tapasztaltakról a katasztrófavédelem tájékoztatta a cégbíróságot, a prefektúrát, az építkezési felügyelőséget, a megyei önkormányzatot és a crevediai polgármesteri hivatalt is.

Az államtitkár tájékoztatása szerint 2020. szeptember 28-án az ISU felügyelői újabb előre be nem jelentett ellenőrzést végeztek a telephelyen, és megállapították, hogy ez továbbra is autógáztöltő-állomásként működik. Emiatt 30 ezer lejre bírságolták a vállalkozást. Egy további 10 ezer lejes bírságot azért szabtak ki a felügyelők, mert a létesítményben egy szabványellenes gázszállító tartálykocsit is használtak - idézte fel Arafat.

Közlése szerint a vállalkozás tulajdonosai 2020. szeptember 30-án úgy döntöttek, hogy bezárják a crevediai telephelyüket. Erről 2020. október 13-án hivatalosan tájékoztatták a katasztrófavédelmi felügyelőséget is – mondta el az államtitkár.

Mint ismert, múlt szombaton robbanás történt egy LPG-töltőállomásnál, Crevedián. Az elsőt, egy sokkal erősebb robbanás követte, amikor már több tűzoltó és csendőr volt a helyszínen, hárma meghaltak, 56 személy megsérült.
Továbbra is hét beteg szorul gépi lélegeztetésre. Kettőt az országban, ötöt pedig külföldön kezelnek. További négy közepesen sérült pácienst engedtek haza.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?