Antal Árpád a koalíciós tárgyalásokról: nem kérhetik, hogy olyasmit támogassunk, ami nem érdekünk

A kormánykoalíciós szerződést kiegészítő dokumentum által nem változott lényegesen a kormánypártok megállapodása – mutatott rá Antal Árpád. A sepsiszentgyörgyi polgármester – aki tagja volt az RMDSZ tárgyaló küldöttségének – sajtótájékoztatón elmondta: a miniszterek visszahívásának procedúráján túlmenően, az új megállapodás nem tartalmaz semmi újat, nem tesz hozzá és nem is vesz el belőle.

Hozzátette: azért merülhetett fel a változás gyanúja, mert a hárompárti koalíciós tárgyalások során az USR-PLUS több olyan témát is felvetett, amelyek nem kapcsolódtak a miniszterek leváltásához. Ilyen felvetésük volt a kétfordulós polgármester-választás bevezetésének lehetősége, amiben viszont a felek nem tudtak megegyezni, ezért nem került bele a koalíciós szerződés kiegészítésébe.

Bekerült viszont egy mondat miszerint: ha a kormánykoalícióban nincs konszenzus bizonyos témákkal, törvénytervezetekkel kapcsolatosan, akkor a kormánypártok parlamenti frakciói a koalíción kívül is felléphetnek, amennyiben erről előzetesen értesítették a többi kormánypártot, és azok megtagadták az adott kezdeményezések támogatását. Antal Árpád leszögezte: koalíciós megállapodással nem lehet megvonni egy képviselő vagy szenátor alkotmányos jogát ahhoz, hogy törvénytervezetet nyújtson be, ugyanakkor ez a mondat alkalmasnak tűnik a koalíciós szerződés „megkerülésére”, például választási rendszer módosítására, az RMDSZ számára előnytelen, kétfordulós polgármester-választás visszavezetésére.    

Sepsiszentgyörgy polgármestere rámutatott: a kétfordulós polgármester-választás bevezetése nincs a kormányprogramban, így a kormány nem kezdeményezhet erről szóló törvényt vagy nem hoz erről rendeletet. Antal Árpád szerint a kétfordulós polgármester-választás csak az USR-PLUS-nak és az AUR-nak érdeke, mivel nekik kevés polgármesterük van, és a jelenlegi egyfordulós választási rendszer általában a tisztségben lévő, ismert polgármestereknek kedvez. Antal Árpád szerint az USR-PLUS-nak joga van és megteheti, hogy ebben a kérdésben összefog az AUR-al, ha velük akar „defilálni” és vállalja ennek a politikai következményeit

A kétfordulós polgármester-választás lényege, hogy a második fordulóban koalíciókat lehet kötni, ám az egyfordulós választás sokkal vegytisztább az emberek akarata szempontjából, magyarázta Antal Árpád, aki szerint az első fordulóban a választók világosan és átláthatóan kiválasztják jelöltjüket, míg a második fordulóban már megjelennek a pártpolitikai érdekek és koalíciók köttetnek.

„A kétfordulós választási rendszer miatt interetnikus környezetben csökkenne az RMDSZ-es polgármester-jelöltek esélye, kevesebb polgármesterünk lenne, és nekünk, erdélyi magyaroknak ez nem érdekünk. A politikában nem szabad elbújni, nem kérhetik, hogy olyasmit támogassunk, ami nem érdekünk” – szögezte le Antal Árpád.  

(Címlapkép: Vargyasi Levente)

Kapcsolódók

Kimaradt?