„Amikor elfogadod a diagnózist, a gyermeked számára az élet sokkal egyszerűbb lesz” – útmutató siketvak és érzékszervi fogyatékkal élő gyermekek szüleinek

Siketvak és érzékszervi fogyatékkal élő gyermekek szüleinek nyújt segítséget az az útmutató, amit a héten egyidejűleg három romániai városban mutattak be szülők, szakemberek, helyi hatóságok, egészségügyi intézmények képviselőinek jelenlétében.

Ez az első ilyen jellegű tájékoztató, ami az országban elkészült, holott egy olyan diagnózis után, mint a siketvakság (hallás- és látássérülés) az első lépések alapvető fontosságúak egy szülő számára. Az első hónapok rendkívül nehezek ezeknek a családoknak, sok kérdéssel és intenzív érzelmekkel szembesülnek. A héten Nagyváradon, Temesváron és Iașiban bemutatott útmutató pedig épp azt célozza, hogy ezek a szülők mielőbb megkapják a szükséges támogatást és tájékoztatást ahhoz, hogy segíthessék gyermekük fejlődését.

Fotó: Sense Alapítvány

A tájékoztató a Nemzetközi Sense alapítvány korai beavatkozási tapasztalataira, továbbá a nagyváradi Cristal, a iași-i Vasile Pavelcu és a temesvári Constantin Pufan oktatási központok gyógypedagógusainak a meglátásaira épül, ugyanakkor a tartalom összeállításában több mint 70 érintett szülő is segédkezett, tapasztalataik megosztásával.

„A diagnózis elfogadása az első fontos lépés egy szép élet felé. Ez az út, amelyet mostantól mi és ők járunk. Szülőként te fogod eldönteni, hogy az út könnyekkel vagy mosolyokkal lesz-e teli. Normális, hogy sírsz, de nem mindig. Sírsz, üvöltesz, de ígérd meg magadnak, hogy eljön a nap, amikor letörlöd a könnyeidet, és egy reggel azt mondod: Mit tehetek a gyermekemért? Hogyan éreztetthetem vele, hogy teljes szívemből szeretem? Amikor elfogadod a diagnózist, a gyermeked számára az élet sokkal egyszerűbb és könnyebb lesz. Az elfogadás erőt jelent. Erőt, hogy emelt fővel tudj továbbmennj, erőt, hogy ne add fel, és hogy a gyermeked potenciáljából a lehető legtöbbet hozd ki” – vallott egy szülő.

A Sense alapítvány portálunkhoz eljutatott közleménye alapján az „Első lépések: útmutató siketvak és érzékszervi fogyatékossággal élő gyermekek szülei számára” című tájékoztatót – amely online is elérhető – a Synevo Románia és a Medicover Egyesület közös kampánya révén támogatták.

A 2000-ben alapított Sense alapítvány 2006-ban indította el korai beavatkozási programját, ami tájékoztatásuk alapján erőteljes hatást gyakorolt több száz siketvak és többszörös érzékszervi fogyatékossággal élő gyermek és családjaik életére. A három központban már több mint 800 gyermek részesült különféle terápiában, ugyanakkor legalább 1600 szülőnek tanácsadással, támogatással segítetek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?