FRISSÍTVE – Több pénzt kapnak a súlyos fogyatékkal élők

FRISSÍTVE: Csütörtöki ülésén a kabinet jóváhagyja a súlyos fogyatékkal élő gyermekek és felnőttek havi juttatásának június elsejei növelését – jelentette be a kormányfő az ülés elején. FRISSÍTÉS: Elfogadta a kormány a rendeletet – közölte Mihai Constantin kormányszóvivő.

A jogszabály júniusban lép hatályba, tehát az első emelt összegű juttatásokat júliusban kapják kézhez a kedvezményezettek.Illusztráció: PexelsMarcel Ciolacu emlékeztetett, hogy az év elején már emelték ezeket a juttatásokat, de a szociális referenciamutató értékének márciusi növekedését követően kötelező ismét növelni.

A növelés a szociális referenciamutatóhoz (ISR) mért arány 10 százalékponttal történő emelésével valósul meg, tehát a súlyos fogyatékkal élő felnőttek esetében a szociális referenciamutató 70 százalékáról 80 százalékára (463 lejről 529 lejre), a gyermekek esetében az ISR 60 százalékáról 70 százalékára (397 lejről 463 lejre) nő.

Az intézkedés 389.000 személyt érint, közülük 48.800 gyermek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?