Alkotmányellenes a köztelevízió és a közrádió új vezetőinek a kinevezése

Alkotmányellenesen nevezte ki a parlament a köztelevízió (TVR) és a közrádió ideiglenes új vezetőit – döntötte el csütörtökön az alkotmánybíróság.

A kinevezésekről szóló parlamenti határozatokat korábban a Szociáldemokrata Párt (PSD) támadta meg az alkotmánybíróságon. Arra hivatkoztak, hogy a köztelevízió működését szabályozó törvény nem teszi lehetővé ideiglenes intézményvezető kinevezését a TVR, illetve a közrádió tevékenységi jelentésének parlamenti elutasítása esetén.

Mint ismert, a parlament május 11-én hat hónapra Ramona Săseanut nevezte ki a köztelevízió és Liviu Popescut a közrádió élére. Előzetesen a képviselőház és a szenátus együttes plénuma mindkét médiaintézmény tevékenységi jelentését elutasította.

Az alkotmánybírák csütörtöki ülésükön egyöntetűen úgy döntöttek: az ideiglenes kinevezésekről szóló parlamenti határozatok alkotmányellenesek, mert megszegik a TVR, illetve a közrádió működését szabályozó törvényt. Ez utóbbi jogszabályok ugyanis csak a két törvényhozási ciklus közötti átmeneti periódusban teszik lehetővé ideiglenes intézményvezetők kinevezését.

A szocálidemokraták győzelemként könyvelik el

Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt elnöke úgy nyilatkozott a döntést követően, hogy a szociáldemokraták továbbküzdenek a kormánykoalíció ellen, amely „antidemokratikus eszközökkel próbálja politikai befolyás alá vonni az állam minden intézményét”.

 „Az alkotmánybíróság ma egyhangúlag igazat adott a PSD-nek a román közszolgálati televízió (SRTv) és a román közszolgálati rádió (SRR) vezetésével megbízott ügyvivő vezérigazgatók kinevezését illetően. Nem állunk meg itt! Tovább fogunk harcolni eme önkényes hatalom ellen, amely antidemokratikus eszközökkel próbálja politikai befolyás alá vonni az állam minden intézményét” – írta Ciolacu Facebook-bejegyzésében.

Cikkünk frissül

(Címlapképen Ramona Săseanu | Forrás: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?