Nem bírságolja meg a TVR-t maszkviselőkön gúnyolódó szilveszteri adása miatt a CNA

Nem bírságolja meg a Román Közszolgálati Televíziót (TVR) a hatóságok járványügyi intézkedéseinek hiteltelenítésével vádolt szilveszteri műsora miatt az Országos Audiovizuális Tanács (CNA). A többségi álláspont szerint annak ellenére, hogy nem volt teljesen rendjén való a TVR szóban forgó műsora, nem szegte meg az audiovizuális törvényt.

A CNA 15 feljelentést kapott a TVR 1-es csatornáján sugárzott Revelion la mine acas’ című szilveszteri műsorral kapcsolatban, többek között az egészségügyi minisztérium is kérte az ügy kivizsgálását. A vádakat először a Mentsétek meg Romániát Szövetség – Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja Szövetség (USR-PLUS) politikusa, Iulian Bulai fogalmazta meg nyilvánosan, aki szerint az adás „gúnyt űzött” mindabból, amit a járvány jelent, maszkviselésből, oltásból, a veszélyből, a védekezésből, a társadalmi távolságtartásból. A politikus azt is megjegyezte, hogy a műsor 140 ezer eurónyi közpénzből készült, és deklarált vírusszkeptikusok szerepeltek benne, mint például Dan Bittman énekes vagy Mugur Mihăiescu (Garcea) színész, humorista.

A TVR elnök-vezérgigazgatója, Doina Gradea azzal vágott vissza, hogy Iulian Bulai valószínűleg nincs tisztában a gúnyolódás és a szatíra közötti különbséggel, a TVR 1 szilveszteri műsora ugyanis nem volt más, mint humor, szatíra.

Dorina Rusu, a CNA Nemzeti Liberális Párt (PNL) által delegált tagja az ügyben hivatalból indított eljárást, amit a többi feljelentéssel együtt kedden tárgyalt először a CNA. Ekkor 10 ezer lejes büntetésre született javaslat, amit négyen támogattak, ötön pedig elleneztek a jelen lévő 9 tanácstag közül, így nem volt elegendő többség a döntéshez, tudtuk meg Borsos Orsolyától, a CNA RMDSZ által delegált tagjától, aki maga is megszavazta a szankciót. Az ügyet csütörtökön újratárgyalták, de az álláspontok nem közeledtek, végül arról szavaztak, hogy a köztévét nyilvános figyelmeztetésben részesítsék-e, de ez sem emelkedett jogerőre, miután ezt a javaslatot is csak ugyanaz a négy tanácstag támogatta: az eljárást indító Dorina Rusu mellett Cristina Pocora, Oana Dincă és Borsos Orsolya. Monica Gubernat, a CNA elnöke, valamint Răsvan Popescu, Radu Herjeu, Nicolae Bălaşa és Ramona Sorescu ellenzték az indítványt. Az ügy tárgyalása ezzel lezárult.

„Én úgy gondolom, hogy nem volt rendben ez a műsor több szempontból sem. A TVR-nek mint közszolgálati tévének felelőssége van abban, hogy mi kerül adásba. Ez egy előre gyártott adás, volt idejük megnézni, és volt idejük eldönteni, hogy adásba menjen-e szilveszter éjszakáján vagy nem. Véleményem szerint mindamellett, hogy nagyon triviális, alpári műsor volt – persze ezt nem bünteti a törvény –, az volt a probléma, hogy egyoldalú volt, csak azokat figurázta ki a járvánnyal kapcsolatosan, akik hordják a maszkot, betartják a szabályokat, akik otthon ülnek, vigyáznak arra, hogy ne fertőződjenek meg, és ne fertőzzenek meg másokat. Lehetett volna sokkal érzékenyebb a TVR abban, hogy kiegyensúlyozottabb legyen a műsor. Engem az zavart leginkább, hogy kizárólag azok kerültek csak a poénok célkeresztjébe, akik a járvánnyal kapcsolatban normakövetők, betartják a szabályokat. Lehetett volna azzal is viccelni, hogy milyenek azok, akik nem tartják be a szabályokat, akik azt mondják, hogy nem kell maszkot használni, nem kell beoltatni magunkat” – mondta a Maszolnak Borsos Orsolya.

A TVR egyébként szerdán nyilvánosságra hozta az Európai Műsorsugárzók Uniójától (European Broadcasting Union) január 12-én kapott támogatói levelét, amelyben Noel Curran vezérigazgató hangsúlyozza a közszolgálati műsorszolgáltatók szerkesztői függetlenségének fontosságát és reményét fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy a romániai politikai szereplők tiszteletben tartják ezt az értéket.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?