Súlyos büntetést kapott a „magyar grófok” ellen uszító Realitatea Plus televízió

Tízezer lejre bírságolta a Realitatea Plus televíziót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) a korrekt információszolgáltatás szabályának megszegéséért egy erdélyi tulajdonvitával kapcsolatos adásban.

A döntést Borsos Orsolya-Éva javaslatára egyöntetű szavazattal hozta a CNA.

Az audiovizuális tanács szerint az Octavian Hoandră által moderált műsorban olyan információkat közöltek, hogy Erdélyben, az úgynevezett visszaszolgáltatások során, olyan magyar „grófok” örökösei javára állították vissza a tulajdonjogot, akik „háborús bűnösök” voltak és „részt vettek az észak-erdélyi mészárlásokban”, az adás meghívottjai pedig azon véleményüknek adtak hangot, hogy a kérések mögött tulajdonképpen Magyarország azon szándéka lenne, hogy megszerezze Erdélyt.

„A műsorban azt állítják, hogy a korrupt bírók Erdély területének 80 százalékát eladták. A bizonyítékok bemutatására nem volt idő. A vádak súlyosságát figyelembe véve 10.000-t javasolnék” – mondta Borsos Orsolya-Éva. Véleményéhez csatlakozott Radu Herjeu, aki szerint elfogadhatatlan ilyen vitát nyitni „jól felkészült történészek nélkül”. Azt mondta: a nézők azzal maradnak egy ilyen műsor után, hogy „Ezek megint meglopnak bennünket. (...) Nem sikerült '90-ben Tőkéssel ellopni Erdélyt, most a bírók adják el”. Hozzátette: amennyiben bizonyítékokat hoznak, „személyesen jelenti fel azt a korrupt bírót, aki eladta Erdélyt a magyaroknak”.

A stúdió képviselői azzal védekeztek, hogy „a meghívott ügyvédek azt állították, hagy vannak bizonyítékaik”.

Az audiovizuális tartalmakat szabályozó kódex 64. cikkelyének (1) bekezdése szerint, „a nyilvánosságnak az információhoz való alapvető joga alapján az audiovizuális médiaszolgáltatóknak tiszteletben kell tartaniuk a következő alapelveket: a) biztosítaniuk kell a tények és a vélemények egyértelmű megkülönböztetését; b) a tájékoztatásnak tisztességesnek, ellenőrzöttnek, pártatlannak és jóhiszeműnek kell lennie”.

Kapcsolódók

Kimaradt?