A varsolci falunap erősíti a közösségi összetartozást

Huszonharmadik alkalommal rendezték meg a hétvégén a varsolci falunapokat, amely a helyi közösség egyik legfontosabb eseménye. Ilyenkor a településen élők és az elszármazottak együtt ünnepelnek, előkerülnek régi fotók, történetek, melyek révén felfrissítik a közös emlékeket.

A kétnapos eseménysorozat a szombati kedvezőtlen időjárás miatt ezúttal nem a borospincéknél és a vízgyűjtő tónál vette kezdetét, hanem a helyi kultúrotthonban, ahol mindenki számára garantált volt a jó hangulat.A szerző felvétele

A vasárnap délelőtti istentiszteletre kitisztult az ég, elvonultak a felhők, a templomba beszűrődött a napfény. Fazakas Sándor helyi lelkész igehirdetésében megfogalmazta: életünk irányított, meghatározott, elrendelt, és a kimondott szónak súlya és értéke van, de a legfontosabb, hogy nem egymásról kell beszélni, hanem egymással kell beszélgeti, mint két jó barát. Több békesség lenne a társadalomban, a családban, a közösségben, ha a dolgokat megbeszélnénk - mondta. Azt kívánta, hogy a helybélieknek legyen sok beszélgetős pillanatuk, amikor nem csak elbeszélgetnek egymás feje fölött, hanem megbeszélik az őket érintő dolgokat.

Az istentisztelet után a templomkertben lévő világháborús emlékműnél Bréda Lajos polgármester elmondta, a Varsolci falunapok lehetőséget adnak az együtt ünneplésre, ilyenkor azokkal is találkoznak, akik bár a településen születtek, máshol élnek és dolgoznak.

„Számunkra ők varsolciak maradnak, és biztos vagyok abban, hogy mindig nagy szeretettel jönnek haza szülőfalujukba, a szülői házhoz, és visszaemlékeznek a múltra, az iskolára és a templomra” – fogalmazott a polgármester hozzátéve, évente többször is megállnak az emléktábla előtt, tisztelegve azon varsolci hősök előtt, akik nem tértek haza az első és a második világháborúból. Bréda Lajos kiemelte: a jövőre is gondolnak, építik és gazdagítják a települést.

A varsolci ünnepség akár hálaadás is lehetne, mert van miért hálát adni – fogalmazott Seres Dénes parlamenti képviselő. A közösség ünnepel, értékeli jelenét, és nem feledkezik meg múltjáról.

„Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a népes gyülekezet. Amint elhangzott az istentiszteleten, a keresztyén ember hálaadással tartozik, és ha végigmegyünk a településen, azt láthatjuk, hogy felújították az iskolát és az óvodát, valamint tömbházlakás épül azoknak, akik itt szeretnék elkezdeni az életet. Ugyanakkor szép porták, házak vannak, ami a varsolciak rátermettségét, szorgalmát bizonyítják. Az emlékmű előtt állva az a feladatunk, hogy ebben a nehéz világban tegyünk a békéért, békességért. Ahogy a tiszteletes úr mondta, beszélgessünk egymással, ne különüljünk el, fogjuk meg egymás kezét, mert csak így tudunk jövőt építeni itt, Varsolcon, Szilágy megyében, az országban” – mondta a képviselő.

A koszorúzást követően a jelenlévők megtekinthették a kultúrotthonban a gyermekek által készített Őszi kiállítást, amit az 50 éve házasok köszöntése követett. A délután folyamán néptánccsoportok szórakoztatták a jelenlévőket, majd az idei ünnepséget koncerttel, tűzijátékkal és szabadtéri diszkóval zárták.

Kapcsolódók

Kimaradt?