Szombaton kezdődik a 14. Diósadi falunap

Kétnapos falunapot tartanak a hétvégén a Haraklány községhez tartozó Diósadon. Az esemény ügyességi versennyel és játékokkal veszi kezdetét szombaton, a helyi sportpályán.

Vasárnap reggel 8 órától délelőtt fél 11-ig hívogató felvonulást tartanak, melyet ökumenikus istentisztelet és az 50 éves házasok köszöntése követ. Az ünnepi beszédek, köszöntések és koszorúzás után a résztvevők megtekinthetik a helyi múzeum „kincseit”.

A kép illusztráció | Fotó: Szépszivárvány Táncegyüttes Facebook-oldala

Délután malac, gidó, nyúl, kakasfogó és dinnyeevő versenyt rendeznek, hagyományos játékokat készítenek, a felnőttek sörivó versenyre jelentkezhetnek. 19:00 órától kulturális műsorral kedveskednek a jelenlévőknek: lesz néptánc, népdaléneklés és nótázás. A falunap tűzijátékkal és bállal zárul – ismertették a szervezők, akik elmondták: minden érdeklődőt szeretettel várnak a 14. Diósadi falunapra.

Dobrai Ferenc polgármester elmondta, van miért és mit ünnepelni. A település sokat fejlődött az elmúlt években: utakat aszfaltoztak, sportpálya épült, bővítették a vízhálózatot és a villanyhálózatot. 2021-től utakat és utcákat telekkönyveznek, folyamatban van a szennyvízhálózat kiépítése, az orvosi rendelő felújítása. Ami a jövőt illeti öltözőt és mellékhelyiséget valamint zöldövezetet alakítanának ki a sportpálya mellé, parkosítanának, és ha rajtuk múlna, már holnap elkezdenék a gázhálózat kiépítését, melyre sikeresen pályáztak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?