A torjaiak kifőzték: 60 méteres túrós puliszka a Septemberfesten

Vasárnap este értek véget a Septemberfest névre keresztelt torjai falunapok, amelyet idén huszadik alkalommal szerveztek meg. Az ünnep bőven kínált látni- és ennivalót is a nagyközönségnek, hiszen elkészült a hatvanméteres túrós puliszka, emellett nemzetközi gasztronómiai versenyt tartottak, és természetesen koncertek, előadások is voltak.

@maszol.ro 60 méteres túróspuliszka készült a torjai falunapokon. ???????? Megkóstolnád????? #Maszol #túróspuliszka #Torja ♬ eredeti hang - Maszol

A Septemberfestre érkező anyaországi vendégeket – Beregsurány, Bálványos, Eger és Gádoros küldöttségeit – már péntek este fogadták, a falunap „nagyüzeme” azonban szombaton indult be az Aporok szülőfalujában. Elsőként a községháza előtti életfánál Egyed László református lelkész és Timár Zoltán római katolikus plébános adta áldását az újszülöttekre, idén 22 kisbabára, akikről szüleikkel csoportkép is készült, amit rövid időn belül kezükbe is adtak egy köszöntő oklevéllel és egy névre szóló emlékplakettel együtt.

Csoportkép az életfánál | A szerző felvételei

A népszaporulat jelentősen visszaesett a nagyközségben, ez a nagykorúsítási ünnepség során derült ki, hiszen 47 ifjú vehetett át egy szál virágot, egy emléklapot és egy Torjáról szóló kiadványt Daragus Attila polgármestertől, Luka Medárd leköszönő és Gál Botond jövendőbeli alpolgármestertől.

Lezajlott a nagykorúsítási ünnepség is

Kiosztották a gondozott portáért járó díjakat is, ezt minden évben azok kapják, akiknek egy adott falurészen a legszebb a lakóházuk környezete.

A művelődési otthonban zajló ceremónia folytatásában – amelyen a kézdivásárhelyi Tanulók Klubjának a mazsorerettjei is felléptek – a Torjáért díjak is kiosztásra kerültek, idén három nyugalomba vonuló személy közösségért tett munkáját díjazta az önkormányzat: Luka Medárd alpolgármester, Könczey Aranka, a községháza mezőgazdasági irodájának a vezetője és Kádár Mária romántanár vehette át a kitüntetést.

Kiállítás és főzőcskézés

A falunapokon két gasztronómiai jellegű rendezvény is zajlott párhuzamosan, hiszen a községházával átellenben lévő kertben a Torjai Hagyományőrző Egyesület, Torjai Ifjak Szövetsége, a Juhászok, a magyarországi Bálványos, Eger, Beregsurány, Gádoros, Kistarcsa és a Katrosa Vadászegyesület bográcsolt vagy épp kürtőskalácsot sütött, onnan pár méterre pedig javában zajlott a hatvan méteres, feltűrt túrós puliszka elkészítése. 2008 szeptemberében a község bekerült a World Records Academy jegyzékébe a 150,32 méteres túrós puliszkájukkal. Egyébként tavalyik Torján volt a világ legnagyobb székely díszkapuja (ezt a címet a Győr vármegyei Sokorópátka „orozta el 2023-ban), de a mai napig a községben található a világ legnagyobb, 15 méteres kopjafája.

Főzőverseny is volt

Hatvan méteres túrós puliszka azonban továbbra is csak Torján készül, mintegy 70-80 személy bevonásával. A puliszkát öt méretes üstben kavarták, a szebbik nem képviselői pedig a hosszú asztal mellett várták, hogy elsimíthassák a keveréket, megszórják túróval, majd egy nem túl egyszerű mutatvány során felgöngyölítsék, hogy az étel elnyerje kerek formáját. A mutatványt Daragus Attila polgármester – civilben okleveles séf – vezényelte le, a puliszka az utolsó morzsáig elfogyott.

A legnehezebb fázis a göngyölítés volt

A gasztronómiai verseny a barátság és az ismerkedés jegyében zajlott, így a Fejér László Ödön szenátorból, Daragus Attilából és Luka Medárdból álló zsűri is arra törekedett, hogy minden társaság részesüljön valamilyen díjbban.

A községháza földszinti folyosólyán mezőgazdasági kiállítást szerveztek és helyi termékeket helyeztek ki: a felhozatal különböző formájú tököktől szőlőig, hatalmas pityókagumóktól mézeslépig terjedt.

Szombaton a színpadon a Felsőháromszéki Ifjúsági Fúvószenekar, Tőkés Beáta és Andrew Brothers lépett fel.

Vasárnap a Zadi Motorsport által szervezett tuningolt autó- és traktortalálkozón lehetett nézelődni, a színpadon felsőháromszéki néptánccsoportok léptek fel, műsort adtak elő a torjai iskolások, akiket egyúttal díjaztak is. Este az Insect együttes és a Dolly Plussz fellépése, majd tűzijáték zárta a rendezvényt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?