A szilágysági összefogásnak hatalmas ereje van, több százan vettek részt a jótékonysági esten

Jótékonysági estet tartottak vasárnap délután a zsoboki Bethesda gyermekotthon megsegítéséért a zilahi Vigadó épületében. A tervezett kezdési időpontra megtelt a terem, de még mindig hosszú sorban álltak a tombolánál, hogy legalább egy téglányival járuljanak hozzá a két családtípusú otthon felépítéséhez. Több százan jöttek segíteni, lélekben támogatni a zsobokiakat, a nemes célt. Pedig mindössze tíz nap állt a szervezők rendelkezésére, hogy az eseményt megvalósítsák. De sikerült. Az est folyamán kicsivel több mint 400 tombolajegyet tudtak értékesíteni, melynek összegét az otthon felépítésére fordítják.

Fotó: A szerző felvétele

Azt a keveset, amit adunk, Isten megsokasítva visszaadja

Az esemény áhítattal kezdődött, dr. Nagy Alpár Csaba zsoboki lelkipásztor beszédében kiemelte: mi elkönyvelhetjük, hogy a világ szerencsésebbik feléhez tartozunk, nem éheztünk, az épp és egészséges testünkkel megajándékozottak vagyunk. Nem viskóban élünk, hanem otthonaink vannak, van ruhánk, autónk. Ezeket megkaptuk ajándékba, még akkor is, ha nem érdemeltük meg, csak úgy, összejött. Mindez azt jelenti, szerencsések voltunk, áldottak. Az esti adakozás célközönsége azok, akik nem azt kapták, amit mi kaptunk gyermekkorunkban. Ők azok, akik nem úgy nőttek fel, mint mi, lelkük nem abban a ringatásban részesült, amiben a mienk. Nekik kell egy második test, egy ház, hogy biztonságban legyenek. „Érezni kell Jézus buzdítását, biztatását, aki azt mondta, hogy abból, amit kaptál, adj. A szentírás számtalanszor bizonyságot tesz arról, hogy azt a keveset, amit odaadok, azt Isten egyrészt megsokasítja, és megsokasítva visszaadja” – fogalmazott a lelkész.

A gyermekek is az otthon jövőjéért aggódnak

Ruzsa Erzsébet, aki közel 30 éve a gyermekotthon igazgatója, köszöntő beszédében meghatóan beszélt a gyermekek sorsáról, a kialakult helyzetről. „Pár napja az egyik gyerek azt kérdezte tőlem: Erzsike néni, mi lesz, ha nem gyűl össze a pénz, és nem lesznek készen a házak? Akkor minket elvisznek máshová? Mondtam, hogy ez remélem nem fog megtörténni. Erre megint jött a kérdés: de ha mégis, akkor ha marad az ösztöndíjamból, akkor azt nem lehetne odatenni a házak építéséhez? Ezek a kérdések nem csak minket, felnőtteket, hanem a gyerekeket is foglalkoztatják” – mesélte.

Ruzsa Erzsébet | Fotó: A szerző felvétele

További több száz gyermeken segíthetnek a jövőben

Dr. Nagy Alpár Csaba zsoboki lelkipásztor, az otthon lelkészigazgatója elmondta, a Bethesda gyermekotthon egy erdélyi magyar projekt, ami rajta van az erdélyi magyarság mentális térképén, és létezése az erdélyi magyarság presztízs kérdése. „Itt nem csak arról van szó, hogy 400 gyermek fordult meg nálunk, hanem arról is, hogy ők a mi kultúránkba nőttek bele és nőttek fel. Ha nem kerültek volna hozzánk, akkor kívül maradtak volna a kultúránkon, és itt életvezetésre, munkamorálra gondolok, nyelvre. Ők a mieink!” – hangsúlyozta. Az egyik vendégük a napokban azt mondta, hogy mindig arra gondoljanak, amit ezeknek a gyerekeknek adtak, és az több, mint amit valaha adott volna nekik máshol az élet. „Mi nem azt kérjük önöktől, hogy segítsenek fenntartani ezt a rendszert, mert ezt eddig is meg tudtuk tenni Isten segítségével és a csapattal, amelynek 30 év tapasztalata van. Ők folytatni akarják ezt a munkát, száz százalékosan egyházi intézményben, a zsoboki Bethesda gyermekotthonban. Nekünk arra van szükségünk, hogy meglegyen az infrastruktúra, a hely, ahol ezt tovább tudjuk csinálni. Éppen ezért, minden segítséget és támogatást nagyon hálásan köszönünk” – mondta a lelkész. Hozzáfűzte: arra gondoljanak, hogy ahhoz kell a támogatás, hogy ezután is további gyermekek életét tudják megváltoztatni.

Fotó: A szerző felvétele

Mi szilágyságiak egymás kezét fogva haladunk előre

„Felemelő jó érzés itt lenni, szilágyságinak lenni, és lám, ezzel a megnyilvánulással bizonyítjuk, hogy mi, szilágyságiak, nemes lelkű, segítőkész emberek vagyunk, és ha kell, egymás kezét fogva haladunk előre” – fogalmazott Seres Dénes RMDSZ-es parlamenti képviselő, aki felidézte a gyermekotthon létrejöttét. „Sok-sok évvel ezelőtt egy kis kalotaszegi falu, amely a régi rendszerben halálra volt ítélve, álmodott egy nagyot Molnár János professzor által, hogy egy gyerekotthont kellene építeni. Egyrészt az volt a cél, hogy ezzel benépesítsék a tájat, másrészt nem volt ilyen jellegű intézmény, ahol magyarul tanulhattak volna a gyerekek, ahol a magyar kultúrát elsajátíthatták volna. Álmodtak, a közösség megértette, mellé állt, és egy nagyszabású összefogással megvalósították azt, ami lehetetlennek látszott” – mondta. Kiemelte, 400 gyereknek volt ez otthona, a tanárok és az otthon vezetősége pedig a szüleik. Kikerülve az intézményből, kimentek a nagyvilágba, de egy részük visszajött, mert itt érezték otthon magukat; vannak, akik telket vásárolnak, hogy házat építsenek, mert továbbra is zsobokiak szeretnének lenni – mutatott rá Seres. „Mi együtt, zsobokiak, szilágyságiak, össze tudunk fogni, és ha nagyot álmodunk, meg tudjuk valósítani, mert mások nem fogják helyettünk ezt megcsinálni. Nekünk kell megteremteni mindazt, amit elképzelünk magunknak, és kellő összefogással sikeres is lehet az elhatározás. Az a mondás, hogy sok kicsi, sokra megy, az még mindig érvényes. Hiszem, hogy az önrészt, ami nem kevesebb, mint 250 ezer euró, elő tudjuk teremteni, és hogy felavatjuk a lakásszerű otthont. Ezért kell az újabb kihívást felvállalniuk a zsobokiaknak, és a mi segítségünkkel én hiszem, hogy sikeresek is lesznek” – tette hozzá a képviselő.

Az est folyamán zongorajátékával bűvölte el a jelenlévőket Gerebenes Márk, aki két éves kora óta ikertestvérével együtt az otthonban nevelkedett. Tehetsége korán megmutatkozott, tanulmányait Kolozsváron végezte zeneszakon. Népdalokat énekelt Varga Andrea, aki három éves korában került az otthonba. A szilágyságiak már ismerik, mert számos alkalommal lépett fel a megyei rendezvényeken, részt vett különböző népdalvetélkedőkön. A zsoboki Gál Jankó Dorka is megcsillogtatta hangját, társához hasonlóan ő is népdalokat énekelt. „Addig vagyunk magyarok, míg magyarul éneklünk és magyarul táncolunk” – mondta egykoron Kallós Zoltán, erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő, amit a zilahi Terbete néptánccsoport is megerősített rábaközi és tövisháti táncaikkal, valamint a zilahi csupros citerások fellépésükkel, Gáspár Attila vezetésével.

Fotó: A szerző felvétele

A zsoboki iskolások is megmutatták tehetségüket, és táncra perdültek a színpadon. A néptáncosok csaknem 70 százaléka a gyermekotthonban nevelkedik, nagy részük egy éve táncol, de vannak olyanok is, akik csupán pár hónapja léptek be a csoportba. A szilágysági és kalotaszegi gyökerekkel rendelkező Marosán Csaba kolozsvári színművész köszöntötte az est folyamán az egybegyűlteket. Amint hallott a kezdeményezésről, az ügy mellé állt, támogatta. Előadásával többször megnevettette és megénekeltette a közönséget, verssel szolgált. Előadása nagy sikernek örvendett. Böjte Csabát idézve elmondta: ha nem hiszed el, hogy milyen sok jó ember van a világon, próbálj valami jót csinálni, s majd meglátod, mennyi jó ember csatlakozik hozzád. A mai este pont erről szól – hangsúlyozta.

A rendezvény tombolasorsolással zárult, melynek fődíja egy SPA hétvége volt, a Teleki Oktatási Központban, Szovátán, az RMPSZ felajánlásával.

A zsoboki gyermekotthon

Zsobokon 1994 óta működik gyermekotthon. Akkor az egész falu összefogott a Molnár házaspár irányításával, külföldi és belföldi szervezetek, magánszemélyek segítettek. Felépült a gyermekotthon, újraindult az 1991-ben bezárt V-VIII osztályos iskola, munkahelyek jöttek létre a helybélieknek. A 30 év működés során az intézmény csaknem 400 gyermeknek adott otthont, akiknek nagyrésze már saját családot alapított és büszkén vállalják, hogy az otthonban nevelkedtek. Jelenleg huszonnyolc gyermek sorsáról van szó és huszonnégy alkalmazott munkahelyéről. A gyermekotthon szervesen beépül a közösség életébe, ha megszűnik, automatikusan bezár az iskola, az alkalmazottak elmennek máshová dolgozni, ami katasztrofális következményekkel jár majd a falu jövőjét illetően. A 2024-es év kiemelkedően fontos számukra, mert idén lesz harmincéves az intézet, ugyanakkor ettől az évtől váltanak új struktúrára.

Fotó: A szerző felvétele

Családtípusú házba kell költözniük, ennek megépítésére kell a támogatás

A jelenlegi gyermekvédelmi törvény nem engedélyezi a nagy létszámú gyermekotthonok működését, a gyermekek elhelyezése csak családi típusú otthonokban lehetséges, ezért a Bethesda Gyermekotthon fennmaradásához létfontosságú, hogy az intézmény családtípusú otthonná alakuljon át.

Romániában 2022. október 1-től nem működhetnek nagy létszámú otthonok, az intézmény engedélyét azért nem vonták vissza, mert folyamatban van az uniós beruházás. Az átszerveződést két családi típusú ház felépítésével tudják megvalósítani, mivel egy épületben maximálisan tizenkét gyerek elhelyezése engedélyezett. 2020 decemberében uniós támogatást kértek. Az 1.150.000 eurós támogatást elnyerték, a szerződéskötés viszont csak 2022. augusztus 26-án történt meg. Az építkezési engedélyek beszerzése, a közbeszerzési eljárás 2023. március végéig tartott, az építkezést pedig április 4-én kezdték el. A pályázat leadásától számítva az építkezés elkezdéséig, az építőanyagok és munkadíjak inflációs növekedése miatt költségvetésmódosításra volt szükség. Ennek következtében az épületek teljes befejezéséhez még 250 000 euró önrész szükséges, melyet 2024. szeptember 30-ig kell előteremteniük.

A Bethesda Gyermekotthon, mint nonprofit szervezet számára ilyen hatalmas összeg előteremtése lehetetlen – ismertette dr. Nagy Alpár-Csaba zsoboki lelkipásztor és Ruzsa Erzsébet, a Bethesda Gyermekotthon igazgatója. Bízva az adakozók és a támogatók segítségében, látván a vasárnapi nagy megmozdulást, elmondható, hogy a terv megvalósítható, és a gyermekek otthonai elkészül adott időre.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?