A prefektúra előtt tiltakoztak a marosvásárhelyi köztisztasági vállalat alkalmazottai

Túl kevés pénzt kapnak, mivel a bérük nagy része elmegy a korábban felvett banki hitelek törlesztésére.

A Brantner Veres Rt. mintegy 50 dolgozója tiltakozott kedden a Maros Megyei Prefektúra épülete előtt, mivel úgy vélik, hogy a munkáltató a munkaszerződésekben szereplő összegnél kevesebbet utal a számláikra. Szász Petru, a tüntetők vezetője kifejtette, beszéltek a cég képviselőivel, akik hallani sem akarnak fizetésemelésről, sőt elbocsátással fenyegették őket.A kép illusztráció | Fotó: Benedek Huszár Botond

A Brantner szerint a dolgozóik a felelősek azért, mert a kialkudott bérnél kevesebb pénzt utalnak át nekik. „A problémák nem velünk vannak, mi napirenden vagyunk a fizetésekkel. A munkavállaláskor megbeszélt feltételeket tiszteletben tartjuk, csakhogy az érintett munkavállalóknak nagyon nagy problémáik vannak a végrehajtókkal és a bankokkal. Korlátlanul vettek fel hiteleket, ezért a banktól és a végrehajtótól is jönnek az automatikus lefoglalások. Banki átutalással adjuk nekik a fizetésüket, ugyanakkor a szóban forgó munkavállalók arra szeretnének kényszeríteni bennünket, hogy készpénzben fizessünk, valamint tárgyaljunk a végrehajtókkal. Ez nem az én dolgom, nem tehetem meg”- nyilatkozta Cătălin Şaguna, a Brantner Veres marosvásárhelyi részlegének a vezetője.

A polgármesteri hivatal képviselői szerint az utcára vonuló alkalmazottak között többen is voltak, akiknek a számlájukat zárolták a felhalmozott tartozások miatt. A városháza szóvivője, Cristina Pruteanu tájékoztatása szerint Soós Zoltán Marosvásárhely polgármestere tegnap megbeszélést folytatott a cég képviselőivel, valamint a hidegvölgyi romák képviselőivel, hogy megvitassák a fizetésekkel kapcsolatos kérdéseket. A találkozó kompromisszumos megoldást eredményezett.

„A mai napon megbeszélést tartottam a Brantner vállalat képviselőivel és a hidegvölgyi romák szószólóival a köztisztasági vállalat egyes alkalmazottaival kapcsolatos fizetési problémákról. A Brantner képviselői beleegyeztek abba, hogy beszélnek a végrehajtókkal. A szóban forgó alkalmazottaknak törleszteniük kell adósságaikat, de megpróbálják elérni, hogy a fizetésük kisebb hányada kerüljön automatikusan zárolásra”- közölte egy Facebook-bejegyzésben a polgármester.

Cătălin Șaguna cáfolja, hogy ilyesmit ígért volna a polgármesternek, elmondása szerint nem az ő feladata, hogy az alkalmazottak tartozásairól tárgyaljon a hitelezőkkel. A tiltakozásnak semmi köze nem volt a hitelezők által lefoglalt összegekhez, állítja Szász Petru. Az emberek egyetértenek abban, hogy a hiteltartozást a törvény szerint le kell vonni a fizetésből, de a bejövő fizetés nem az az összeg, amelyet kialkudtak, állítja a tiltakozók szószólója.

 Soós Zoltán szerint a Brantnernek munkaerőhiánnyal küzd, emiatt a település több utcájában nem sikerült megfelelően gondoskodni a tisztaságról. Ha a következő időszakban sem változnak a dolgok, akkor szerződést bontanak a céggel – hangsúlyozta a városvezető.

A kolozsvári Brantner Veres köztisztasági vállalat június végén vette át Marosvásárhelyen az utcatakarítást. Mivel nem teljesítette szerződéses kötelezettségeit, augusztusban 30 ezer lejes bírságot szabott ki rá a városháza.

Kapcsolódók

Kimaradt?