A politikus is csak ember! – Interjú Ladányi László-Zsolttal, az RMDSZ udvarhelyszéki parlamenti képviselőjelöltjével

Újabb parlamenti mandátumért indul a választásokon a székelyudvarhelyi Ladányi László-Zsolt képviselő, akivel az elmúlt 4 év sikereiről és a következő mandátumra szóló terveiről beszélgettünk. A politikus elmondta, hogy ő igazán optimista ebben a választási csúcsévben.

– Hogyan értékeli az első mandátumát? Melyek voltak a hangsúlyos megvalósításai, mi volt a sikerélménye ebben a 4 évben?

– Alapozó mandátumnak nevezném az elmúlt időszakot, amelyben izgalmas feladataim voltak, mozgalmas négy évet tudhatok magam mögött. A képviselővé választásom után megválasztottak a jogi szakbizottság titkárának. Alsóházi tevékenységem során számos RMDSZ-es törvénymódosító javaslatot sikerült bevinnünk és megszavaztatnunk a kollégákkal. Legbüszkébb az igazságügyi reform törvénycsomagra vagyok, amelyet sikerrel tárgyaltunk le és fogadtattunk el a kollégákkal. Császár Károly szenátor úrral ketten képviseltük az RMDSZ-t abban a speciális bizottságban, amely az igazságügyi reformot tárgyalta.

Fotó: RMDSZ

Bár komoly feladataim vannak, fontos kiemelnem, hogy a politikus is csak ember. Olyan ember, aki a közösségért, önökért, mindannyiunkért dolgozik. Őt is éppúgy meg lehet szólítani az utcán, pont úgy lehet vele beszélgetni, mint a szomszédunkkal. Sőt, lehet hozzá fordulni segítségért, kérdéssel, kéréssel, mert azért van, hogy a közösség érdekeit képviselje, megoldja. Megragadom az alkalmat, hogy megköszönjem a bizalmat, hogy a Hargita megyeiek az elmúlt négy évben oly sokan és sokszor keresték fel az irodámat útbaigazításért, jogi tanácsért, segítségért. Örvendek, hogy az emberek érzik, hogy közülük való átlagember vagyok, hogy azért dolgozom, hogy itthon jobb legyen az életünk.

– Ön nem most kezdte a bukaresti pályafutását. Bár tevékenysége nem ismeretlen a Hargita megyei emberek előtt, hiszen több tisztség betöltése mellett Székelyudvarhelyen alpolgármester, a megyében alprefektus és prefektus is volt már, mesélne egy keveset arról, mióta dolgozik a fővárosban?

– Immár 11 éve ingázom Bukarestbe. 2012 májusában a kormányváltást követően elvállaltam a kormányfelügyelői tisztséget. Ezt követően 2013 augusztusában kineveztek az Országos Közbeszerzési Hatóság főtitkárának. A 2013-ban még csak 147 alkalmazottat számláló intézmény számos átszervezés és strukturálás után mindössze két év alatt egy valóságos kis minisztériummá alakult, több mint 400 alkalmazottal – ennek az intézménynek én voltam a közigazgatási vezetője. Mindez Hargita megyének is hasznos volt, mert a Megyei Önkormányzat és a Prefektusi Hivatal társszervezésében számos szakmai konferenciát és képzést szerveztünk meg ebben az időszakban. Továbbá segíteni tudtam a közbeszerzési gondokkal küzdő helyi önkormányzatoknak és tisztségviselőknek a megfelelő tanácsadó szakemberekhez való irányítással, az ügyintézések gyorsításával. Több mint egy évtized után Bukarestben nem csak otthonosan mozgok, de kicsit a második otthonom is lett a főváros, a munkavárosom.

– Az önkormányzati és az európai parlamenti választások sikere után, mit gondol, mire számíthat az RMDSZ a parlamenti választásokkor?

– Választási csúcsévet írunk az idén, és abban bízom, hogy a parlamenti választásokat is olyan sikerrel tudjuk zárni, mint a júniusi megmérettetéseket. Idén december 1-jére jelölték ki a szavazás napját, ami nemcsak az ország nemzeti ünnepe, hanem advent első vasárnapja is.

Meggyőződésem, hogy a román nemzetiségű honfitársaink óriási szavazókedvvel, nagy számban járulnak majd a szavazóurnák elé. Ha mi, magyarok is tisztességgel elmegyünk szavazni, úgy gondolom nem lesz probléma az 5%-os küszöb elérésében, talán még többet is tudunk prezentálni.

A parlamenti küszöb elérése után alapvetően optimista vagyok a jövőnket illetően. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk mi udvarhelyszékiek, hogy idevalósi a megyei tanácselnökünk, Székelyudvarhelyen nem csak a polgármesterünk RMDSZ-es, hanem az önkormányzati tanácsosok kétharmada is – tehát minden adott, hogy a parlamenti választások után sikerre vigyük a következő mandátumot, a vidéket felzárkóztassuk a városunkhoz. Ehhez azonban a közösségünk erejére, támogatására is szükség van.

– Melyek az ön jövőbeli tervei egy következő mandátum esetére?

Személyes célkitűzésem, hogy olyan törvénytervezeteket és törvénymódosító javaslatokat nyújtsak be a parlamentbe, amelyek nem csak a bürokráciát csökkentik, hanem egyértelműek és közérthetőek. Jelenleg számos törvény félreérthetően van megfogalmazva – ezeket ki kell javítani, hogy pontosan tükrözzék a törvényrendelet mivoltát. Úgy gondolom, hogy reformért kiáltanak az erőintézmények is, ahol hatásköri átfedések miatt vannak pontatlanságok. A közigazgatási reform pedig elengedhetetlen, mert a központi közigazgatás jelenleg túlméretezett és nem hatékony.

– Milyennek látja a csapatot, az embereket, akikkel együtt kell dolgoznia?

Hargita megyéből most egy összeszokott csapat indul a parlamenti választásokon, akiknek közös céljaik vannak: szülőföldünk gazdasági fejlődéséért, a társadalmi jólétért akarunk dolgozni, együtt, józan ésszel. Államelnök jelöltünk Kelemen Hunor szövetségi elnök. Udvarhelyszékről Antal Lóránt szenátori, jómagam képviselői mandátumra jelentkeztünk. Az Erdélyi Magyar Szövetséggel kötött egyezség értelmében, Zakariás Zoltán is a képviselői listán szerepel. Csíkszékről Tánczos Barna szenátorjelölt, míg Hajdu Gábor képviselőjelölt. Gyergyószéket Bende Sándor képviselné tovább. Mindegyikük nyitott, európai gondolkodású ember, akikkel jó és érdemes együtt dolgozni.

(Támogatott tartalom)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?