A nőkkel szembeni erőszak ellen fogadott el mérföldkőnek számító uniós jogszabályt az EP

Először születtek uniós szintű szabályok a nemi erőszak megelőzésére. Az Európai Parlament 522 szavazattal, 27 ellenszavazattal és 72 tartózkodás mellett fogadta el a jogszabályt a nők elleni erőszakkal és a családon belüli erőszakkal szembeni küzdelem érdekében.

Vincze Loránt parlamenti képviselő szerint a jogszabályt, amelyet Romániának is a belső jogrend részévé kell tennie, az RMDSZ európai parlamenti képviselői teljes támogatás mellett megszavazták – írja Facebook oldalán a politikus.

A rendelkezések tiltják a női nemi szervek megcsonkítását és a kényszerházasságot, valamint iránymutatással szolgálnak az online elkövetett bűncselekmények, például a bizalmas személyes adatok nyilvános közzététele vagy a „kibervillantás” kapcsán.

Illusztráció: Pexels

Emellett bővül a komolyabb szankciókkal büntethető bűncselekmények súlyosbító körülményeinek listája: más elbírálás alá esnek majd például a közszereplők, az újságírók és az emberi jogi aktivisták sérelmére elkövetett bűncselekmények. Ugyanígy súlyosbító körülménynek számít, ha valaki nemük, szexuális irányultságuk, bőrszínük, vallásuk, társadalmi hovatartozásuk vagy politikai meggyőződésük miatt, illetve az állítólagos „becsület” védelmére hivatkozva árt másoknak.

A jogalkotók szerint az áldozatok biztonsága és jólléte elsődleges fontosságú, ezért akár menedékhelyekről vagy védett átmeneti szállásokról is gondoskodni kell számukra. Megfelelő egészségügyi ellátást kell kapniuk, melynek a szexuális és reproduktív egészség megőrzése is része. A tagállami hatóságokkal szemben több lesz az elvárás, ami a jelentéstételt és a bizonyítékok begyűjtését illeti. Kellőképpen fel kell hívniuk a nyilvánosság figyelmét arra a tényre, hogy a nem beleegyezésen alapuló szexuális érintkezés bűncselekménynek minősül.

A képviselők ahhoz is ragaszkodtak, hogy a Bizottság ötévente értékelje, szükség van-e a szabályok felülvizsgálatára.

Vincze Loránt parlamenti képviselő fontos lépésként értékelte a jogszabályok elfogadását. Mint a Maszol megkeresésére elmondta, ez azt jelenti, hogy a tagállamoknak a saját jogszabályaikat az EU-s irányelvekhez kell igazítaniuk, vagyis a romániai törvényeket is ennek megfelelően kell majd módosítani. Hozzátette, erre körülbelül egy, másfél éve lesz a tagállamoknak, de a lényeg, hogy a nemzeti jogszabály nem lehet eltérő az EP által elfogadottaktól.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?