A nagysinki NATO-bázist kereste fel Mark Rutte holland kormányfő

Megérkezett szerda délután Klaus Iohannis államfő és Nicolae Ciucă miniszterelnök kíséretében a romániai munkalátogatáson tartózkodó Mark Rutte holland kormányfő a Brassó megyei nagysinki Getica katonai kiképzőközponthoz.

Hivatalos megbeszélésük után a három politikus a Nagysinken állomásozó román, holland, belga és francia katonákkal találkozott. A nagysinki NATO-bázison tartózkodik a holland és a belga nagykövet is.

A holland miniszterelnök kijelentette, hogy a szövetséges országok együtt állnak ki Vlagyimir Putyin orosz elnök Ukrajna elleni agresszív háborújával szemben, és a NATO megosztására tett kísérletek valójában erősebbé tették a katonai tömböt. „Amikor én fiatal voltam, ez a fajta katonai együttműködés elképzelhetetlen lett volna” – mondta a holland kormányfő. A NATO-harccsoport katonáihoz intézett beszédében kijelentette: „Együtt állunk ki Putyin agresszív háborúja ellen. Minél inkább megpróbál szétválasztani, annál inkább összehoz minket.”

Kifejtette, hogy a Balti-tengertől a Fekete-tengerig terjedő Keleti Szárny fontos láncszeme a Romániában állomásozó harccsoport, amelynek minden tagja felkészült az elrettentésre, és „szükség esetén a védelemre is”. „Mi, a NATO, egységes entitásként állunk ki ukrán barátaink mellett, és megvédjük a demokráciát és a szabadságot, azokat az értékeket, amelyeket soha nem adunk fel. Büszke vagyok arra a gyorsaságra, amellyel ez a harccsoport megalakult” – jelentette ki Rutte, aki románul is köszönetet mondott Klaus Iohannis államfőnek és Nicolae Ciucă miniszterelnöknek.

A védelmi tárca tájékoztatása szerint a nagysinki kiképzőközpontban 195 holland, 313 francia, 64 belga és 57 román katona teljesít szolgálatot.Mark Rutte, Klaus Iohannis államfő és Nicolae Ciucă | Fotó: presidency.ro

Klaus Iohannis szintén köszönetet mondott Mark Ruttének a holland katonák romániai jelenlétéért. Az államfő szerint Románia számára, akárcsak a teljes keleti szárny, a NATO és a nemzetközi közösség számára példátlan biztonsági fenyegetést jelent Oroszország Ukrajna elleni brutális háborúja. Kijelentette, hogy a Brassó megyei településen állomásozó holland, belga és francia katonák romániai jelenléte bizonyítja azt az egységet, koherenciát és magas szintű reagálóképességet, amelyek a történelem legerősebb politikai-katonai szövetségét, a NATO-t jellemzik.

„Önök a román katonákkal együtt biztonságosabbá teszik Európát, és védik az euroatlanti értékeket: a demokráciát, az emberi jogokat, a jogállamiságot és azt a jogot, hogy minden nemzet maga válassza meg a kül- és a biztonságpolitikáját” – fogalmazott Iohannis.

Az államfő emlékeztetett arra, hogy Románia és Hollandia partnerek és szövetségesek az Európai Unióban és a NATO-ban. „Országaink ugyanazokat a demokratikus értékeket vallják, és közös érdekük a biztonság, a béke és a jólét. Az ön romániai látogatása, miniszterelnök úr, Románia és Hollandia szoros együttműködését fejezi ki” – jelentette ki Iohannis.

Kapcsolódók

Kimaradt?