Székelyföldön a barnamedvék mindennapi életünk részeivé váltak, sajnos nem mindig békés módon. A medveprobléma gyökereiről, a megelőzés fontosságáról és az ember-medve együttélés kihívásairól, kirívó medvetámadásokról beszélgettünk Miklós Levente vadgazda mérnökkel, Hargita Megye Tanácsának igazgatói asszisztensével.

– Medvejárás tekintetében a télen nyugalom volt, amit nemrég pár medvetámadás ugyan megtört, de minek köszönhető az eddigi hosszabb szünet, annak, hogy a nagyragadozók téli álmot alszanak, vagy a tavaly életbelépett medvevadászati törvénynek?

– A téli álmot alvó fajoknál a tél súlyossága szerepet játszik a táplálkozási stratégiáik meghatározásában. Az elmúlt évek enyhe telei, a magasabb téli átlaghőmérséklet és a hóviszonyok úgy tűnik, befolyásolják a barnamedvék téli álmát is. A megelőzési kvóta rövid távú hatását kissé korai lenne megítélni, de azt meg kell említenem, a számok azt mutatják, hogy csökkentek a barnamedvék okozta vadkárok a székelyföldi megyékben.

– Hogyan történhetett az meg, hogy Székelyföldön az elmúlt években elharapózott a medveprobléma, mikor kezdődött a ma ismert áldatlan helyzet és milyen hibás döntések vezettek idáig?

– Feltételezésem szerint a 2016-ban betiltott medvevadászat közvetett és közvetlen módon is kihatott a bejelentett, e faj okozta vadkárok ugrásszerű növekedésére. Közvetlen módon a kiesett mortalitási faktor miatt óhatatlanul tovább növekvő medveállományon keresztül, míg közvetetten a vadászat hiányában, a helyi lakosságban kialakuló kiszolgáltatottsági érzésen keresztül is hatott ez az intézkedés.

A 2016–2021 közötti időszakban a barnamedvék okozta problémák kezelésére kevés gondot fordító romániai döntéshozók, véleményem szerint egy olyan nehezen visszafordítható folyamat elindulását nézték tétlenül, amit a 2021–2023 közötti számos jogszabályi módosítás és korrekció sem tudott megfékezni. Ez nagyon soktényezős probléma, és az évek során azt észleltük többek között, hogy a természetvédelem eltávolodott a vadgazdálkodástól. Ennek a kapcsolatnak a megerősítésére kellene törekednünk, hiszen a vadgazdálkodás aktív természetvédelem.

– Miért válhatnak veszélyessé, agresszívvá a nagyvadak és milyen praktikákkal lehet távoltartani őket otthonainktól? Milyen megelőzési módszerek működnek a legjobban a medvetámadások ellen?

– Véleményem szerint a legjobb védekezés a megelőzés, ezért a medvéket bevonzó tényezőket kell megszüntetni. A háztartási hulladék megfelelő kezelése, valamint a medvebiztos kukák nagyban segíthetnek e tekintetben. Romániában a zöld szervezetek szerint a villanypásztor és pásztorkutyák használata megelőző és biztos megoldást jelentenek a nagyragadozók támadásaira, de hogy milyen költségekkel jár egy villanypásztor felszerelése és karbantartása mind pénzügyi, mind pedig humán erőforrás szempontjából hosszú távon, és hogy milyen ökológiai lábnyoma van, esetleg milyen hatással van a természeti sokszínűségre, arról már nem esik szó, hisz rengeteg negatív példát lehetne említeni.

A székelyföldi kultúrtájban helye van, és helye kell legyen a barnamedvének is, nem lehet határt húzni, nem lehet medvementes övezetté nyilvánítani területeket. A statisztikák azt mutatják, hogy a fajnak kedvező életterek növekednek, viszont nem szabad elfelejtenünk, hogy a barnamedve egy opportunista faj, táplálékául mindig a legkönnyebben megszerezhetőt részesíti előnyben.

– Amennyiben szembekerülünk egy medvével, netán egy bocsait nevelő anyamedvével, mit tehetünk? Mit tanácsolna egy átlagembernek, aki véletlenül medvével találkozik?

– Sajnálatos módon 2015 óta Hargita megyében napjainkig több mint 120 embert támadott meg barnamedve. Több mint 40 áldozat történetét hallgattam végig, és több olyan eset is volt, ahol lakott területen, az áldozat saját udvarán, lépcsőjén történt az incidens, többen életre szóló, maradandó sérüléseket szenvedtek, de sajnos végzetes támadásra is volt példa. Nincs jó recept arra, miként lehet túlélni és a lehető legkisebb sérüléssel megúszni egy ilyen támadást. Egy kifejlett példány, ha meg akarna ölni, mancsának egyetlen csapásával megtehetné. Ezen találkozások többsége nagyon hirtelen és gyors, ezért szoktam mondogatni, hogy addig nincs gond, amíg látod a medvét, amikor nem látod és hirtelen találkoztok, akkor az már veszélyes tud lenni. Amennyiben valaki medvét lát, vagy észlel, hagyja békén. Bármennyire is szelídnek tűnik, ne próbáljon közelebb merészkedni hozzá, zavarni őt.

Ha bármilyen okból kifolyólag közelebbről találkoznánk a medvével, próbáljunk higgadtak maradni, ne tegyünk hirtelen mozdulatokat és próbáljunk meg ellenkező irányba távozni. Sokan mondják, hogy kerülni kell a szemkontaktust a medvével. Egy alkalommal épp ennek ellenkezőjét tapasztaltam. Sikerült nekem is egy elég közeli találkozást – kevesebb mint két méter – megúsznom, szemkontaktust tartva lassan hátráltam. Nagy szerencsém volt. Megjegyzem, Csíkszeredában van egy kiváló mellkassebész orvosunk, Dr. Adrian-Cristian Dobrică, akinek szakképzettsége és tapasztalata több mint 60 medveáldozat életét mentette már meg.

– Az évek során több medvetámadás áldozatával is beszélgetett. Milyen tanulságokat vont le ezekből az esetekből, akadnak-e emlékezetes, kirívó történetek?

– A közös vonás ezekben a támadásokban az, hogy nagyon hirtelen történtek. Az esetekből három nagyon mély nyomot hagyott bennem. Egy pásztorfiú úgy menekült meg, hogy a mutatóujját tövig benyomta a medve szemébe, miközben az marcangolta. Ezek után a medve békén hagyta. A fiú ezután felállt, és az oldalbordáit elszorítva – a fél tüdeje látszott – segítséget kért a sürgősségi segélyhívó számon, mert a szomszédja, aki vele volt, az olyan sokkot kapott a látványtól, hogy beszélni sem tudott. Helikopterrel szállították kórházba és hála a lélekjelenlétének túlélte a támadást.

Egy kétgyerekes édesanya a házuk lépcsőjén „futott” össze egy medvével úgy, hogy a néhány éves kislányát és a medvét a bejárati ajtójuk szúnyoghálója választotta el egymástól, a hathetes csecsemője pedig onnan pár méterre a nappaliban aludt. Az édesanya szó szerint letaszította a medvét a lépcsőről, beszaladt a házba, ölbe vette gyerekeit és az emeletre menekítette őket, ahonnan segítséget tudott kérni. Pár karmolással szerencsére megúszta.

Egy harmadik történet – ami megmaradt – egy idős férfi esete, aki éjszaka a fészerből jövő neszre lett figyelmes, kiment az éjjeli lámpájával és a fészerből kiugró medve megsebesítette.

A napokban találkoztam és beszéltem két Hargita megyei áldozattal és elborzadtam, hogy fél év elteltével is még orvosi kezelésekre és műtétekre szorulnak. Mindkettőjüknek fejsérülései voltak, maradandó látáskárosulást szenvedtek.

– Székelyföldön tartja a mondás, hogy a medve nem játék. Ön miként ítéli meg ezeket a nagyragadozókat? Az ésszerű vadgazdálkodás által megteremthető egy olyan helyzet, hogy mind az emberek, mind a medvék érdekei érvényesüljenek?

– Annyira soktényezős probléma, hogy nem elég csak „ésszerűen vadgazdálkodni”. Ahhoz, hogy mind a barnamedve, mind a lakosság érdekei érvényesüljenek, egyszerre nagyon sok feltétel kellene teljesüljön. Nagy szomorúsággal tölt el, hogy egy ilyen emblematikus faj, mint a barnamedve Romániában ilyen helyzetbe került. Vissza kell adni az értékét, ezen kell dolgoznunk és mindannyian felelősek vagyunk érte. Még az újságírók is, hiszen azt tapasztaltuk, hogy a nem megfelelő kommunikáció sokat tud rontani a faj társadalmi elfogadottságán. Nem magától jutott ez a különleges faj ebbe a helyzetbe.