Szakértő: az adóamnesztia hosszú távon káros
Románia költségvetési hiánya növekedik, egyes becslések szerint idén elérheti a 8 százalékot is. A költségvetési egyensúly megteremtése nagyon nehéz és fájdalmas lesz – jelentett ki Diósi László közgazdász, a Romániai Magyar Üzleti Egyesület (RMÜE) elnöke. Az Erdély TV 24plusz műsorában nyilatkozó szakember kifejtette, az egyensúly kialakításához az adóbehajtás hatékonyságát kellene növelni.
A kormány szeptember elején adóamnesztiára vonatkozó rendeletet fogadott el. Ez azonban hosszú távon nagyon káros, fogalmaz Diósi László. A közgazdász szerint precedenst teremthet, ha úgy gondolkodnak az adófizetők, hogy nem gond, nem kell befizetni az adókat, majd úgyis kapunk amnesztiát. Más országokban ezeket rögtön behajtják. „Mert máshol, tudomásom szerint nincs olyan adózási rendszer, amely széles körben és évente használná ezt a fajta instrumentumot” – szögezte le. Diósi László szerint javítani kell az adóbehajtás hatékonyságát, mivel ez rendkívül alacsony szinten van Romániában. Egyes becslések szerint akár 8 milliárd euróval is kevesebbet hajtottak be, mint amennyit kellett volna. A közgazdász úgy gondolja, nem a meglévő adórendszert kellene szigorítani, hanem első lépésben a behajtás hatékonyságát. Elsősorban a tisztes adózók járnának jól ez esetben –tette hozzá.
A pénzügyminisztérium adatai szerint 330 ezer cégnek és 850 ezer magánszemélynek van adótartozása, ezek összértéke 72 milliárd lej.
(Nyitókép: Pixabay)
CSAK SAJÁT