Szintet lépett az amerikai politikában az erőszak

Szintet lépett az amerikai politikában az erőszak, ezt jelzi a Donald Trump republikánus elnökjelölt, volt elnök elleni, vasárnapi merényletkísérlet – véli Kasier Ferenc. Az Erdély TV-nek nyilatkozó biztonságpolitikai szakértő kiemelte: látni kell azt is, hogy az amerikai politikai kultúrában ez egyáltalán nem új jelenség, korábban is volt példa elnökjelöltek elleni merényletre – és ezt továbbfűti az, hogy az Egyesült Államokban több százmillió lőfegyver van a lakosságnál, és illegálisan sokkal könnyebb fegyvert beszerezni, mint szinte bárhol máshol a világban.

„Az Amerikai Egyesült Államokban a két szekértábor között mélyebbek lettek az árkok. Ez már az előző választási kampányban is jól látszott, a mostaniban is látszik, hogy mind a két oldal egyfajta élet-halál küzdelemként tekint a választásra” – fogalmazott az Erdély TV 24plusz című műsorában a Donald Trump elleni újabb merényletkísérlettel kapcsolatosan Kaiser Ferenc biztonságpolitikai szakértő, a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense.

Emlékeztetett azonban arra, hogy az amerikai politikában nem újdonság az erőszak jelensége. „John Fitzgerald Kennedy öccsét, Bob Kennedyt már az elnökjelölt-választás közben ölte meg egy merénylő. Az amerikai politikai kultúrában, hogy úgy mondjam, ez benne van, de nemcsak az amerikaiban.  A fontos emberek, a híres emberek, az ismert emberek meggyilkolása ismertséget hoz olyan embereknek, akik amúgy máshogy ezt nem tudják elérni. Tehát sajnos a híres embereket védeni kell. Mindenhol így van ez, de különösen az Amerikai Egyesült Államokban. Ugyanakkor a legálisan magántulajdonban lévő lőfegyvereknek több mint a fele az Egyesült Államokban van, tehát az Egyesült Államokban több száz millió lőfegyver van a lakosságnál, és illegálisan sokkal könnyebb fegyvert beszerezni, mint szinte bárhol máshol a világban, ahol rendezett államok vannak, nyilván egy szétesett afrikai országban még ennél is könnyebb” – hangsúlyozta Kaiser Ferenc, aki szerint az amerikaiaknál mindig is potenciális veszélyben vannak az elnökök és a volt elnökök. Nagyon sokan haragszanak rájuk, nagyon sokan nem szeretnék, ha újrázhatnának, vagy egyáltalán, ha megválasztanák őket.

Megfigyelhető, hogy az elmúlt bő fél évszázadban a kampányokban egyre inkább a másik félnek a karaktergyilkossága történik, tehát a negatív kampányok kerültek előtérbe, és ezek sajnos az erre fogékonyakat radikalizálhatják” – magyarázta a 24plusz hétfő esti műsorában a biztonságpolitikai szakértő. Hangsúlyozta azt is, hogy amit most látunk szintlépés, de az amerikai demokrácia történelmében páratlan dolog, hogy Donald Trump nem volt hajlandó tudomásul venni azt, hogy elveszítette a választást, ezt követően a legkeményvonalasabb hívei megrohamozták és elfoglalták a Capitoliumot, ez az eseménysor pedig láncreakciót indított el az amerikai társadalomban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?