Trump védelmének növelését sürgette Biden

Donald Trump köszönetet mondott az amerikai Titkosszolgálatnak és a hatóságoknak azért, hogy megakadályozták az ellene készülő merényletet, miközben Joe Biden elnök elítélte a megkísérelt politikai gyilkosságot – írja az MTI.

Donald Trump volt elnök és republikánus elnökjelölt a közösségi médiában közzétett üzenetében egyben megköszönte az aggódást és jókívánságokat, amelyeket kapott az incidenst követően. „Bizonyosan egy érdekes nap volt” – fogalmazott, bátor, elkötelezett hazafiaknak nevezte a rendőrség embereit, és nagy teljesítménynek értékelte, hogy meg tudták őrizni a biztonságát. „Büszke vagyok, hogy amerikai lehetek” – zárta üzenetét. Előzőleg Donald Trump a merényletkísérletet előidéző egyik tényezőnek nevezte azt a retorikát, amivel politikai ellenfelei őt illetik.

Donald Trump | Fotó: Agerpres

Úgy fogalmazott, hogy a merényletre készülő Ryan Wesley Routh „elhitte azt, amit Biden és Harris mond, majd annak alapján cselekedett”.

Joe Biden elnök hétfőn elítélte a támadáskísérletet hivatali elődje ellen és megismételte, hogy Amerikában nincs helye politikai erőszaknak. Az elnök elismerését fejezte ki a Titkosszolgálat fellépéséért, azért, hogy a volt elnököt sikerült megóvni, a gyanúsítottat pedig őrizetbe venni. „Amerika túl sokszor szenvedett el tragédiát egy merénylő golyója miatt. Az semmit nem old meg, csupán kettészakítja az országot” – fogalmazott Joe Biden egy nyilvános eseményen.

Ron DeSantis, Florida republikánus kormányzója közölte, hogy az állam saját vizsgálatot indít annak kiderítésére, hogy miként tudott egy újabb fegyveres 450 méternél közelebbre kerülni Donald Trumphoz.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?