A tapasztalatokra alapoz Magyarország új csíkszeredai főkonzulja

Megismerkedni a székelyföldi települések polgármestereivel, kiaknázni a honosítás rejtett tartalékait, erősíteni a kultúra területén a főkonzulátus munkáját, és komolyan venni Orbán Viktor „nemzeti érzelmű, bátor fiatalok” felkutatására vonatkozó felhívását. Ezeket tekinti elsődleges feladatának rövidtávon Dolhai István. Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának új főkonzulja az Erdély TV 24plusz című műsorában beszélt arról, hogy milyennek látja nem székelyföldiként Székelyföldet, hogyan lett diplomata, és miért tartja fontosnak a személyes kapcsolatokat a diplomáciában.

„Nekem nincsenek székelyföldi gyökereim. Ezért ahhoz, hogy ezek a kapcsolatok kialakuljanak, el kell mennem mindenkihez, és be kell mutatkoznom. Az a hitvallásom, hogy a személyes beszélgetéseket nem tudja pótolni semmi. Ha leülök egy-egy polgármesterrel húsz percet beszélgetni egy kávé mellett az adott település ügyes-bajos dolgairól, az szerintem neki is egy pozitív visszajelzés: elmentem hozzá, kíváncsi voltam a településre és azokra az emberekre, akiket ő képvisel, miközben megtudhatom a polgármestertől, hogyan látja a települését” – jelentette ki Dolhai István, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, aki augusztusban érkezett állomáshelyére.

Bár a honosítás dinamikája nagymértékben csökkent, így is rengeteg a feladat, magyarázza Dolhai István. „2010 óta nagyon sokan már kérték a honosodásukat. Ebből adódik a feladat is, mert akik már magyar állampolgárok, azoknak rengeteg állampolgári ügyük van: lejárt személyi igazolvány, útlevél, születési anyakönyvezés, házassági anyakönyvezés, válás vagy egy haláleset. Ezeket mind-mind be kell jelenteni a magyar hatóságok felé, hiszen ők magyar állampolgárok is, és a magyar közigazgatás így tud naprakész lenni az állampolgárainak az adataival kapcsolatban” – sorolja a feladatköröket a csíkszeredai főkonzul.

Az Erdély TV 24plusz című műsorában Dolhai István elmondta azt is, hogy a kultúra területén is erősíteni kívánja Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának a tevékenységét. A települési vezetők mellett a kulturális intézmények vezetőit is szeretné meglátogatni. Más ágazatokhoz hasonlóan nekik is felajánlja a segítségét, tapasztalatát, kapcsolati tőkéjét, ha igény van magyarországi művészekkel, kiállítóhelyekkel, színházakkal együttműködni – hangsúlyozta az új csíkszeredai főkonzul.

Arra a kérdésre, hogy feladatnak tekint-e Orbán Viktor magyar miniszterelnök idei Tusványoson elhangzott, „nemzeti érzelmű, bátor fiatalokat kell keresnünk” felszólítását, a csíkszeredai főkonzul határozott igennel válaszolt. „A fiatalokkal való kommunikáció egyébként is egy hangsúlyos dolog ma már, olyan gyorsan fejlődött a technológia, hogy óriási szakadék képződött a generációk között, és ezt a szakadékot valamilyen módon át kell hidalni. Ebben a konzulátusnak is szerepe van” – jelentette ki Dolhai István, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?