Rácz Béla Gergely: a választások után megszorításokra lesz szükség

Bár csökkenést jegyeztek, az inflációs ráta Romániában a legmagasabb az Európai Unióban. Rácz Béla Gergely közgazdász szerint akkor sikerülhet a pénzhígulást csökkenteni, ha jövőre sokkal szigorúbb fiskális politikát alkalmaz a kormány.

Az Erdély TV 24plusz című műsorában Rácz Béla Gergely közgazdász rámutatott, a Román Nemzeti Bank a legnagyobb erőfeszítése ellenére sem képes csodára, ugyanis kampányban vagyunk, a kormányzó pártok pedig gyakorlatilag kampányköltségvetésen vannak. „Ez azt jelenti, hogy öntik a pénzt a gazdaságba, a nyugdíjemelésen, az állami alkalmazottak fizetésének és a minimálbérek emelésén keresztül, ami az aggregált keresletet megemeli. Ha az aggregált kereslet emelkedik, akkor értelemszerűen az árak is nőnek. Ha a kínálat relatív stabil, de a kereslet megemelkedik, akkor az dráguláshoz vezet” – fejtette ki a szakértő.

Rácz Béla Gergely közgazdász, a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának egyetemi adjunktusa szerint jövőre szigorítás várható, hiszen a költségvetés egyensúlya másként nem fenntartható. „A fiskális politikán szigorítani kell. A jövedelmek, amelyeket megígérnek, nem fognak csökkenni, a megígért emelt nyugdíjakat folyósítani fogják, a béreket úgyszintén. Ezen az oldalon nem igazán lehet változtatni, viszont az adópolitika jelentős mértékben változni fog. Mert változtatás nélkül a költségvetésnek az egyensúlya nem fenntartható – magyarázza a szakember.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?